Beszélgessetek apukával arról, hogy  mivel tudnátok örömet szerezni  anyukának? Mik a szeretet jelképei?( az ölelés, virág, köszöntés ). Mivel hálálhatnátok meg  anyának ezt a sok mindent, amit értetek tesz? (leginkább kedves szavakkal, sok segítséggel és apró szívből jövő ajándékokkal )

Édesanyából csak egy van a világon, a világon
És amiből csak egy van azt vigyázom, vigyázom

Az élet útján az Anyukám az irányom, az irányom
Bárhol járok, télen-nyáron másnak is ezt kívánom

Ha Anyukám bácsi lenne, a királyom, a királyom
De Anyukám a legszebb néni, imádom, imádom

Köszönöm, hogy megszülettem csillagom, virágom
Anyák Napja alkalmából a legjobbat kívánom!

Édesanyából csak egy van a világon, a világon
És amiből csak egy van azt vigyázom, vigyázom

Az élet útján az Anyukám az irányom, az irányom
Bárhol járok, Véle járok, másnak is ezt kívánom

Ha Anyukám bácsi lenne, a királyom, a királyom
De Anyukám a legszebb néni, imádom, imádom

Köszönöm, hogy megszülettem csillagom, virágom
Anyák Napja alkalmából a legjobbat kívánom!

Mindenütt fény – csak a sün orra alatt árnyék.

Mert lógatta, bizony! Annyira lelógatta, hogy Brekuci, a kis levelibéka rákiáltott a fűzfaágról:

– Vigyázz, hékás, mert belebotlasz az orrodba!

– Nem vagyok hékás, hanem idei sün! – borzolta fel magát Dönci.

– Le-he-tet-len! - brekegett mókásan Brekuci. – Idei sünnek még nem lehet ekkora bánata.

– Nekem van! – mondta Dönci komoran.

Erre már odaugrott mellé a barátságos kis béka, és együttérzően tudakolta:

– Hol szerezted?

– Útközben.

– Rettenetes!

– Az bizony. És most nem tudom, mit tegyek.

– Oszd meg velem.

– Mit?

– Hát a bánatodat. Akkor neked csak a fele marad.

– Jó, de attól még nem lesz meglepetése a mamámnak. Brekucinak felragyogott a szeme:

– Ó, hát te ilyesmiben sántikálsz?

– Nem sántikálok, hanem egész rendesen ballagok.

– Jaj, hát ez csak amolyan szólásmondás! Meglepetésen töröd a fejed, igaz?

– Már nem töröm. Már kitaláltam.

– Akkor meg mi a baj?

– Mégsincs meglepetés.

– Ez érdekes!

– Nem érdekes; ez borzasztóan szomorú – mondta az icipici sün, nagyon elszontyolodva. – Pedig volt öt szem ropogós májusi cseresznyém!

– Hol vetted?

– Rigó bácsinál.

– Finom ajándék!

– Én is azt hittem. Ahány csiga csak volt a zsebemben, mind odaadtam érte. Feltűztem őket a tüskéimre, és igyekeztem hazafelé, amikor szembejött velem egy nyúl. Megállt, és azt mondta: – A cseresznye mindig kukacos. Sokkal jobb a hónapos retek.

– És te?

– Bementem a mezei önkiszolgálóba, és elcseréltem a cseresznyét hónapos retekre.

– Ezért búsulsz? Hiszen annak is biztosan örülni fog az anyukád.

– Nem fog, mert aztán találkoztam egy egérrel. Az is megállt, nézte, hogy mit viszek, és megcsóválta a fejét.

– Minden retek pudvás! Százszor jobb a tavalyi dió!

– Szerencsére ott ugrált a közelben egy mókus, aki még sohasem kóstolt retket, és szívesen cserélt velem.

– És hol a dió?

– Találkoztam egy borzzal is. Megállt, és nagyon komolyan intett: – Fiacskám, jegyezd meg, hogy a tavalyi dió mind avas. Egy fürjecsketojás sokkal többet ér!

– Fogtam hát, s elcseréltem a diót a sarki menyétnél egy fürjtojásra.

– Itt az icipici sünnek már kezdett lefelé görbülni a szája.

– Kivel találkoztál még? – sürgette Brekuci.

– A rókával! – bökte ki Dönci.

– Csak nem bántott a beste?

– Dehogy! Nagyon barátságos volt. Azt mondta, okos süngyerek vagyok, de mielőtt átadom, jól nézzem meg, hogy nem záp-e belül ez a fürjtojás.

– No és?

– Megnéztem! – bőgte el magát az icipici sün. – És most már semmit sem tudok venni az anyukámnak helyette, mert egy fia aprócsiga sem maradt a zsebemben!

– Ne sírj, no! – vigasztalta Brekuc. – Ajándékot nemcsak vásárolni lehet, hanem készíteni is.

– Miből?

– Például fűből és szalmaszálból. Mindjárt megmutatom, hogyan kell belőlük kosárkát fonni.

Leült egy békarokka tövében, és munkához látott. Dönci csak nézte, nézte, és egyre jobban felderült a képe.

– Taníts meg rá engem is! – ujjongott. – Hadd csináljam én is!

Brekuci hagyta, és ha a pici sün ügyetlenkedett, türelmesen kibogozta a fűcsomót, kijavította a hibát. Olyan szorgalmasak voltak, hogy déli harangvirág-kondulásra elkészült két takaros, kerek kosárka.

– De szépek! – lelkendezett Dönci. – A mamám biztosan nagyon fog örülni. Köszönöm, hogy segítettél, Berci, de mondd csak, miért csináltunk két kosarat?

Brekucinak örömében fülig ért a szája, úgy válaszolta:

– Mert én is szerzek meglepetést az én anyukámnak!

– Érdekes – mondta az icipici sün –, én eddig mindig csak az enyémre gondoltam, de akkor most a te anyukád kosarát is teleszedem virággal!

Nem adom a lyukas pénzt senkinek, mert édesanyának akarok ajándékot venni rajta anyák napjára.”

Pedig akkor még éppen csak hogy elmúlt karácsony: még térdig ért a hó az óvoda udvarán.

Jaj, hol van még anyák napja?!

Egyszer aztán kisütött a nap, elolvadt a hó is, és kirügyeztek az orgonabokrok a kerítések mellett. És ebből megtudta Zsuzsika, hogy közeledik már anyák napja.

Mindennap elővette a pénzét, és megolvasta, aztán megnyugodva visszatette a piros kötényke zsebébe: megvolt, nem hiányzott belőle semmi.

Mikor már az orgona is elvirágzott, egy napon így szólt az óvó néni a gyerekekhez.

-          Tudjátok-e, milyen nap lesz most vasárnap?

-          Tudjuk! – felelték a gyerekek kórusban.

-          Tudjuk! – felelte Katika is. – Karácsony lesz!

-          Jaj, Katika, bizony rosszul tudod! – mondta az óvó néni. – Tudhatnád, hogy elmúlt már karácsony!

-          Én tudom! – kiáltotta Danika. – Vasárnap lesz.

-          Vasárnap! Vasárnap! De milyen vasárnap? Ki tudja, melyik a legszebb vasárnap az esztendőben?

De már erre elkiáltotta magát Zsuzsika is:

-          Anyák napja lesz, óvó néni, kérem!

-          Az bizony! – felelte az óvónéni. – Verset is tanulunk, szép köszöntőverset, azzal köszöntsétek édesanyátokat!

Tanulta is Zsuzsika a verset szorgalmasan, még este, az ágyban is azt mondogatta. Ment is neki, mint a vízfolyás, csergedezett, mint a tiszta vizű erdei patakocska.

Így jött el a szombat, amikor csak délig vannak a gyerekek óvodában. Elindult Zsuzsika is hazafelé, de mégse ment haza, mint más napokon, hanem bement a cukorkaüzletbe, mert volt a kirakatban egy szív színtiszta cukorból, azt akarta megvenni édesanyjának.

Elő is vette a lyukas kétfillérest, és kitette a pultra.

-          Kérem azt a cukorszívet a kirakatból! Azt akarom ajándékozni anyukámnak anyák napjára.

-          Jaj, Zsuzsikám – mondta a boltos néni -, hozzál másik pénzt, mert ezt nem tudom ám én felváltani neked!

De Zsuzsikának nem volt másik pénze, hát azt gondolta magában:

„Akkor inkább megveszem a selyemkendőt, amit a szomszéd bolt kirakatában láttam. S ha még marad pénzem, visszajövök a cukorka szívért.”

Azzal fogta a lyukas kétfillérest, és bement a szomszédos boltba. Kitette a pultra, és így szólt:

-          Tessék nekem ezért ideadni azt a selyemkendőt a kirakatból!

-          Jaj, Zsuzsikám – szólt a boltos bácsi -, szaladj haza másik pénzért, mert ebből én nem tudok ám neked visszaadni!

-          Nem kell visszaadni – felelte Zsuzsika -, legfeljebb nem veszem meg a cukorka szívet, hiszen ez a selyemkendő is tele van szívekkel.

De a boltos bácsi egyre csak azt mondogatta, hogy sajnos, nincsen neki aprópénze, nem adhatja oda Zsuzsikának a szép, tarka selyemkendőt.

Elbúsulta magát Zsuzsika. Hiába van a szép, fényes kétfillérese, ha senki se tudja neki felváltani! És elindult hazafelé nagy búbánatosan.

Ahogy ment, mendegélt, kis gyalogúthoz ért, mely a réten át a házukig vezetett. A gyalogút mellett kicsi fehér százszorszépek álldogáltak. Ismerték Zsuzsikát, mert minden délután arra ment haza az óvodából.

Meg is szólították:

-          Mit búsulsz, Zsuzsika?

-          Hogyisne búsulnék, mikor holnap lesz anyák napja, és én semmi sem vettem anyukámnak. Pedig van egy lyukas pénzem, de senki sem tudja felváltani!

-          Ne búsulj, Zsuzsika – vigasztalták őt a százszorszépek -, köss csokorba bennünket, és úgy köszöntsd fel holnap édes anyukádat! Csak el ne felejts friss vízzel megitatni minket!

-          Az bizony jó lesz! – örült meg Zsuzsika, és leguggolt a fűbe százszorszépet szedni. De vigyázott, hogy ne fájjon a kis virágoknak. Mikor már egy marékra valót összeszedett, szépen csokorba kötötte, elbúcsúzott a virágos réttől, és indult volna haza a kis bokrétával. De akkor hirtelen elszontyolodott, majdhogy sírva nem fakadt:

-          Jaj, de mi lesz a szép lyukas kétfilléresemmel?!

Belenyúlt a kötője zsebébe Zsuzsika, de bizony volt – nincs kétfilléres. Az bizony kihullott a sok hajolgatás közben …

Ha a kétfilléres el nem veszett volna, a kis csacsi Zsuzsika még sírva fakadt volna. De szerencsére elveszett, és Zsuzsika örömében nevetni kezdett. Hogyne örült volna, hiszen holnap anyák napja lesz, és ő egy csokor százszorszéppel köszönti fel édesanyját az év legszebb vasárnapján …

És a kétfillérest úgyse tudta senki felváltani.

 

Volt egyszer egy mesebeli kisfiú, Jancsikának hívták őt is, mint a legtöbb mesebeli kisfiút. Jó kisfiú volt meg rossz kisfiú, csöndes is volt, lármás is volt, akárcsak az igazi kisfiúk. Ennek a Mesebeli Jancsikának volt egy üveggolyója, de nem ám olyan üveggolyó, amilyen a te zsebedben van, meg néha az enyémben is! Jancsika üveggolyója igazi varázsgolyó volt: ha jól a tenyerébe szorította, s közben elmondta a varázsigét: „Hipp-hopp, az legyek, ami akarok!” – Mesebeli Jancsika nyomban átváltozott valamivé, amihez éppen kedve volt.

Hol cinke képében röpdösött, hol mint vidám mókus ugrált a legmagasabb fák ágain, aztán beállt nyuszinak, őzikének, gyíknak, halacskának, amihez éppen kedve volt. Egy szép napon meg addig-addig szorongatta az üveggolyót, míg medveboccsá változott.

Mesebeli Jancsika most mint medvebocs ballagott a szamócás erdőben. Összetalálkozott az erdő legeslegöregebb medvéjével, s illedelmesen köszönt neki:

-          Jó reggelt, Legöregebb Medve! Nem vagyok ám bocs, egy percig se hidd, én vagyok a Mesebeli Jancsika!

-          Brummm … Hallottam ám rólad, te gyerek! Sok kalandodat emlegeti az erdő apraja-nagyja!

-          Igazán? Ez nagyon kedves az erdő apraja-nagyjától! És mondd csak, Legöregebb Medve, arról is hallottál, hogy hétfőn cinke voltam, ide-oda szálltam, felhők között, csillagok közt jártam, de aztán megtámadott a Gonosz Sas?

-          És hogyan menekültél meg a Gonosz Sastól, hova bújtál előle?

-          Nem bújtam én sehová! Visszarepültem az én mesebeli anyukám mesebeli házacskájába, a házacska ablakán kopogtam, kinyílt az ablak, és én megint Mesebeli Jancsika voltam, akit nem bánthat a Gonosz Sas, mert vigyáz rá az anyukája.

-          Brummm … - mondta a Legöregebb Medve. – Jó annak, akinek anyukája van. És mikor halacska voltál, és a vizek mélyén jártál …, mesélt csak erről!

-          - Mikor halacska voltam, és a vizek mélyén jártam, a folyóban aranyhomokot, a tengerben drágagyöngyös kagylót láttam. És egyszer hálóba akadtam. De nem ijedtem ám meg! A halászok hangosan dicsekedtek, hogy milyen szép halacska van a hálójukban, ezt meghallotta az én anyukám, odaszaladt, és az erős kezével széttépte a hálót, sírt is, nevetett is, és azt mondta: „Csakhogy ismét nálam vagy, Mesebeli Jancsika!”

-          Brummm … - mondta a Legöregebb Medve. – Jó annak, akinek anyukája van!

-          Jó bizony – mondta a medvebocs, azazhogy Mesebeli Jancsika. – Nekem a legjobb a világon, mert szállhatok a felhők között, hogy megszámoljam a csillagokat, lemerülhetek a mély vizekbe, hogy gyöngyöt halásszak, elmehetek akár a világ másik végébe is, nem félek, mert a mesebeli házacska ablakából mindig engem figyel az anyukám, mindig tudja, hol vagyok, mindig tudja, hogyan segítsen, ha bajban vagyok, és mindig megcsókol, ha hazamegyek a világ másik végéből.

-          Brummm – mondta az erdő legeslegöregebb medvéje. – Jó, ha egy kisfiúnak varázsgolyója van, de a legeslegjobb mégiscsak az, hogy anyukája van.

 

Így készül a virág-Mérjük ki, majd keverjük össze a por alakú összetevőket, majd ehhez adjuk a vajat, és gyúrjuk össze a tésztát. Formázzunk 2-3 cm átmérőjű golyókat, ezeket tegyük kb. 3 cm-re egymástól a sütőpapírral kibélelt tepsibe.

Vegyünk 1-1 db színes cukorkát, és nyomjuk a golyók közepébe. Ettől kissé megreped a tészta széle, rusztikus szirmokká változik. Cukorból az M&M's cukrot ajánlom, mert bírja a sütést, nem fog szétfolyni, szétolvadni. Csak a szádban olvad, nem a sütőben.

Tegyük az egészet előmelegített sütőbe, kb. 170 fokon, 10-15 perc alatt megsülnek a virágok.
TIPP: a maradék cukorból készítsünk szárat és levelet a virágnak.

Anyukák háttal ülnek, gyerekek a hátukon mutatják (masszázsnak sem utolsó!):

Egymással szemben ülve mondják és mutatják a gyerekek:

Simogat kedvesen (anya arcán),

ütöget mérgesen (anya tenyerébe),

csiklandoz viccesen (anya nyakán),

csipked hegyesen (anya arcán óvatosan),

táncol ügyesen (kezeket forgatva),

te is tudod, mondd velem (anyára mutatni)!

Tenyérsimogató, ezúttal a gyerekek simogatják és mutatják anya tenyerén:

 

– Kézen fogva futás a célig, majd vissza /ugyanez a feladat hátrafelé.

– Talicskázva haladás a célig, majd vissza.

– Szülők talicskában tolják a gyerekeket, így kerülnek meg egy bóját, vagy zsámolyt.

-Anyukák a hátukba veszik a lurkót, így viszik a célig – visszafelé már szaladhatnak is.

– Ugrókötéllel lovacskázva kell a célig futni és vissza (a kötél a gyerkőc hóna alatt van, anyuka fogja a két végét).

-Anya bal lábát és a gyerkőc jobb lábát egymáshoz kötjük, így kell elsántikálniuk a célig, meg vissza.

Az anyukák és a gyerekek megfogják egymás kezét és így próbálnak meg egy lufit a levegőben tartani. Játszhatjátok zenére is. Aki a legtovább tartja fent a lufit, az a győztes pár!

Egymással szemben ülve mondják és mutatják a gyerekek:

Simogat kedvesen (anya arcán),

ütöget mérgesen (anya tenyerébe),

csiklandoz viccesen (anya nyakán),

csipked hegyesen (anya arcán óvatosan),

táncol ügyesen (kezeket forgatva),

te is tudod, mondd velem (anyára mutatni)!

 

Anyukám, anyukám, találd ki,
Hogy az én kincsem, ugyan ki?
Ki más is lehetne, ha nem te?
Ültess gyorsan az öledbe.

Napfényes, mint a nyár!

Tele örömmel, mint

Virággal e kosár!

Kicsi szívem kicsit ér,

mégis minden belefér,

csinálok én ott helyet,

puha ágyat is vetek,

betakarlak felhővel,

elringatlak szellővel.

Szegény szívem megdobban,

megcsókollak álmomban.

Kicsi szívem kicsit ér,

neked adom semmiért.

Halkan, puhán

Szirom pereg

Simogatja

Öreg kezed.

Piros szegfű

Halvány rózsa

Téged köszönt

Nagyanyóka.

 

Éj sátrában
Hold képében
hulló harmat
völgy ölében
én a földön
Te az égben
látlak Téged
Nap képében
Te tisztáson
én erdõben
fogjuk egymást
fában, kõben
Te csillagon
én az éjben
Téged hallak
fény ölében
én patakban
Te a parton
látatlan is
látod arcom
én árnyékban
Te a fényben
lépted hallom
fû tövében
Éj sátrában
völgy ölében
átölellek
Hold képében