Ha jól értettem, s a kérdés nem az, hogy mit jelent Jézus a világnak, az emberiségnek, az elmúlt és eljövendő évezredeknek, hanem hogy nekem, személyesen, budapesti lakosnak kicsoda Ő, akkor könnyű válaszolni rá. Uram és Megváltóm. Miként arra a kérdésre is van felelet, van szó, hogy például ki volt nekem egy kecskeméti születésű Szabó Erzsébet Ottlik Gézáné. Anyám. Fölöttem pedig a csillagos ég. De hogy mit jelent nekem a csillagos ég, anyám vagy Jézus, ezen sem elmélkedni nem szoktam, sem válaszolni nem tudok rá. Nem is tartozik másra, bizalmas magánügye kettőnknek, nekem és a csillagos égnek. Az emberi nyelv eddigi jelentéskészlete, összetételének szabályai, gondolkodásunk meglévő fogalmi felszerelése nem teszi lehetővé, hogy ilyen - nyelven inneni és nyelven túli, intuitíve megragadható - tartalmakat kifejezzünk (ahogyan egyszer a regényről szólva próbáltam demonstrálni). A legfontosabb dolgokról nem tudunk beszélni, vagyis gondolkozni sem létezésünk alapjai - a hallgatás mélyén - sértetlenül őriznek ép, teljes tartalmakat. A nyelv fel tudja bontani roppant összetettségüket részjelentésekre, érzelmi, indulati, etikai, esztétikai, gondolati, akarati jelentésekre. Ezek az értelmezések mind csonkák, hamisak. Az író a nyelvet nem ebben az értelmező, felbontó funkciójában használja, hanem éppen ellenkezőleg, mondhatnánk visszaélve a nyelvtan szerkezetével és a szavak jelentésrendszerével, versében, regényében a világ eredeti épségét és teljességét igyekszik visszaállítani. És ha ez egyáltalán sikerül neki, csak a szövegébe beáramló hallgatásokkal sikerülhet. Ha pedig nincs benne a művemben mindez, anyám, az égbolt, Jézus, akkor semmi sincs benne. Nem néven nevezve kell jelen lenniük - a vers nem a csillagokról szól, nem Jézusról, nem a költő anyjáról - hanem valóságosan. Ha Ő nem áradt bele a mégoly profán, világi jelentésmozzanatokból összerakott művembe - ha másként nem, hát mint szomjúság, halhatatlan vágy, a szarvas kívánkozása a szép hűvös patakra -, akkor nem is hoztunk létre semmit.

„Újra meg újra gyermekké kell válnom! Naponként kora reggel fennhangon elmondom a Miatyánkot, a tízparancsolatot, a hitágazatot, s néhány kedvenc zsoltárt, meg egyéb igét.  Valósággal úgy, ahogy a gyermekeket tanítja és szoktatja az ember. Mivel örökös harcban állok az ördöggel, azért kell naponként magammal hordoznom az igét.”  Luther Márton

Babits Mihály: Eucharistia

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős

törzsek borzongó lagzikon

ették-itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe - de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.

A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér

minden családot s törzseket.
Egyik karja az igazság,
másik karja a Szeretet...
Mit ér nekünk a Test, a Vér,

ha szellemében szellemünk
nem részes és úgy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?

Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.

Az Asztali beszélgetésekben találunk két feljegyzést, amelyekben Luther egyrészt „a világnak tetsző prédikátor” jó tulajdonságait sorolja fel, másrészt az Istennek kedves prédikátor erényeit. Az összevetés által napvilága kerülhet, miben látja Luther a jó prédikáció fő ismérveit:

1.      Legyen nagy tudományú.

2.      Legyen szép orgánuma.

3.      Legyen ékesszóló.

4.      Legyen szép küllemű, hogy kedveljék a lányok és a menyecskék.

5.      Pénzt ne kapni, hanem adni akarjon.

6.      Olyasmit mondjon, amit az emberek szívesen hallanak.

1.      Képes legyen helyesen és igaz módon tanítani.

2.      Jó feje legyen.

3.      Jól tudja magát kifejezni.

4.      Jó hangja legyen.

5.      Jó emlékezőtehetsége legyen.

6.      Vegye észre, mikor kell abbahagynia.

7.      Meggyőződéssel és serényen végezze munkáját.

8.      Tegye föl rá életét és vérét, vagyonát és becsületét.

9.      El kell tűrnie mindenkitől a támadásokat és bántalmakat.

[1] Forrás:  Luther válogatott művei. 6. Prédikációk. Luther Kiadó, 2015, 15-16.o.

A szeretet lejáratott szó. 

Szeretni annyi, mint

Valóban érdeklődni, figyelmesnek lenni a másik iránt; 

tisztelni őt úgy, amint van, a sérüléseivel, sötétségeivel, szegénységével, de lehetőségeivel és rejtett adományaival együtt;

hinni a másikban, fejlődési képességében, azt akarni, hogy előrehaladjon;

végsőkig remélni: „Nem vagy elveszve, képes vagy fejlődni, szépet alkotni; bízom benned;”

örülni a másik jelenlétének, szíve szépségének, még akkor is, ha pillanatnyilag az még rejtett;

vállalni a másikkal a mély és tartós kapcsolat kialakítását, még gyengesége, sebezhetősége, depressziója és esetleges lázadása ellenére is.

 

Két ráadás idézet:

 

(Jean Vanier svájci születésű kanadai katolikus filozófus, teológus. 1964-ben alapította meg a fogyatékkal élők Bárka közösségét, maga is életközösséget vállalva az ott lakókkal és családtagjaikkal. A Bárka közösségnek mára 80 országot átfogó hálózata van.  

Gondolatait 2017. február 26-án, Ötvened vasárnapján tűztük a +1 tétel táblára, azon a vasárnapon, amikor az igehirdetési alapige 1Kor 13, a szeretet himnusza volt.)

És ezzel kész, Virgil, és indulj el az utadon. Mögötted jó kutya üget, hallod a körme kopogását, úgy hívják: Kétely. El ne kergesd, mert abban a percben, amikor megszűnsz saját művészeted abszolút vivőerejében kételkedni, véged van, jaj az írónak, aki úgy lépked,  hogy azt hiszi, tévedhetetlen. Vidd Kételyt, és fütyülj, ha félsz. Irtózatos utad lesz. Gyönyörű utad lesz. Annyiszor átkoztam meg, ahányszor felébredtem, a sajátomat, s közben minden ébredéskor tudtam, ha mindazt előre tudom, ami bekövetkezik, újra csak elkezdeném.

(Rudolf Bultmann: Jézus Krisztus és a mitológia. Teológiai Irodalmi Egyesület, Budapest, 1996. 39. o.

a 66. zsoltár dallamára
Élő színekről álmodoztam,

gyerkőc, a papiros felett.

Táncost láttam a színdobozban

beszáradt vízfesték helyett.

Lapomat fény felé emeltem:

áttetsző minta vízjelén

hajó úszott fényes mederben,

nem tudtam, te vagy az, vagy én.

 

Azóta hány hajóban ültem,

hány új parton várt tévedés?

Hány hálót merítettem űrben,

hány jó szót rejtett feledés?

Porszemnyi léttel szembesültem,

part menti szél szemembe fújt,

hálóba én magam kerültem,

úgy éreztem, nincs már kiút.

 

Nem voltál több: az ismeretlen,

kitől reszketni, félni kell.

Nem voltál más: kimondhatatlan,

csendet átütő égi jel.

Régi írások rólad írtak,

rólad regéltek ezt meg azt,

én meg a papírt összegyűrtem,

nem leltem írásban vigaszt.

 

Ám kinn a parton, elfogottan,

vízjeled rajtam átütött:

papírhajó fölé hajoltam

egyszer, s két élhajtás között

láttam egy másik hajót úszni.

Azóta róla álmodom.

Már bennem úszik, nem hagy futni,

élő mederré változom.

 

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) 107 tagegyházat, köztük a lutheri evangélikusokat és a kálvini reformátusokat fogja össze, vagy ötvenmillió hívőt képviselve. A szervezet 2014-ben Martin Luther 1517-es fellépésének, vagyis a reformáció megszületésének félezredik évfordulójára énekszövegírói pályázatot hirdetett, két kategóriában. A hét ország között megoszló, mintegy százhúsz pályázó közül Miklya Zsolt Kiskunfélegyházán élő költő mindkét kategóriában első díjat kapott. 

Irgalmas Isten, ki minket 
egy örök életnek reménységére hívtál, 
hogy amint Te egy vagy, 
és egy a tetőled rendelt keresztség, 
úgy mindnyájan egy hitben, 
egy szívvel szolgáljunk neked: 
adj szívünkbe Szent Lelket, 
hogy mindnyájan egyet értsünk, 
egyet valljunk és a te akaratodban való egységet 
szorgalmatosan megtartsuk. 
Add, hogy mindnyájan egy akolban legyünk 
az egy Pásztornak gondviselése alatt, 
és Téged minden visszavonás, gyűlölség 
és egymás rágalmazása nélkül dicsérjünk. 
  
Térítsd meg, Uram, 
a te elszéledett juhaidat, 
vedd el a homályt szívünkről, 
nyisd meg a siketek fülét, 
világosítsd meg a vakok szemét, 
és a te igaz hitedre 
tanítsad meg a tévelygőket. 
A te szerelmes szent Fiad, 
a mi Urunk Jézus Krisztus által. 
Ámen.

 
Nem amikor hirtelen megéhezett.

Nem útközben rohanva.

Nem egyszerűen bekapott valamit egyedül,

hanem megvárta, amíg eljött az óra és akkor asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt. 

Az úrvacsora különleges étkezés. A mennyisége említésre sem méltó, nem a jóllakás a célja. Kivételes esetben, például betegágyban ugyan lehetséges egyedül is úrvacsorát venni, de legtöbbször másokkal együtt kapjuk a korty bort, falat kenyeret vagy ostyát. Ráadásul nem akármikor, amikor csak megkívánjuk, hanem ha eljön az ideje. Az úrvacsorát épp ezek az akadályok teszik különlegessé ma

hogy ki kell várni

hogy össze kell gyűlni

hogy nem önkiszolgáló

nem instant, nem to go és nem virtuális. 

Idegen test egy gyors tempót diktáló és egyéni utakat támogató világban. Lelassít, megállít, találkozásra hív azokkal, akik a sok helyett a keveset, a gyors helyett a tartósat és az egyéni helyett a közösségi élményt keresik. Időt adni erre a találkozásra: ünnep testnek és léleknek. 

 

Dávid Adél