Az általam választott téma a propaganda hatása a gyűlölet-bűncselekményekre. A témában rejlő lehetőségeket az alábbi általam észszerűnek gondolt struktúrával építettem fel: Mivel a téma alapvetően összetett ezért arra gondoltam, hogy egy olyan közelmúltban megtörtént esemény médiában megjelenő hírével kezdek, amely összefügg a választott témával. A cikk elolvasását követően a felépítés már strukturáltabb irányba megy. A propaganda meghatározására, hatására, valamint a propaganda és közvélemény alakulásának kapcsolatára épül fel a következő blokk. A propaganda téma lezárást egy valószínűleg mindenki által ismert francia terrorcselekmény követi, amelyet követ a gyűlölet-bűncselekmények definiálása. A gyűlölet-bűncselekmények meghatározását követően szemléltetésként két ítélet tényállását foglaltam össze kisebb-apróbb érdekességekkel illetve különböző médiában megjelenő esetleges uszításokat tartalmazó cikkeket dolgoztam fel.

A téma érdekessége véleményem szerint abban áll, hogy a társadalomban jelenlévő idegenellenesség, gyűlölet, előítélet egyébként egy formált jelenség. A padleten nem véletlenül szerepel egy-két olyan irodalom, amely a befolyásolással foglalkozik, mivel azok szemléltetik azt, hogy egyébként az információkat mennyire szelektíven fogadjuk be, ha nem vagyunk körültekintőek. Például a Mi Hazánk által képviselt „cigánybűnözés” vagy a mostanság elterjedt „vendégmunkás-bűnözés” ha csak pár ember nézeteit is képes befolyásolni, akkor az előítéletek száma nő, ezáltal pedig fokozatosan veszélynek vannak kitéve. A médiában rejlő lehetőségeket nem arra kellene felhasználni, hogy gyűlöletet keltsünk, hanem hogy megakadályozzuk a gyűlölet terjedését. Ez lehetséges akkor, ha nem minden második cikk arról szól, hogy az LMBTQ könyveket elkell égetni, a cigányok bűnöznek (miért mások nem?), de mostmár a vendégmunkások is bűnöznek, „Magyarország az magyar ország..” stb. kifejezéseket megjeleníteni – ezek abszolút káros hatással vannak a csoportok tagjaira. Az emberek véleménye jelentős mértékben összefügg a politikai meggyőződésükkel. Az általuk preferált politikai irányvonal hatással van véleményük alakulására és hajlamosak az adott politikai oldal által képviselt nézetekhez igazodni.

Ha az emberek politikai meggyőződése jelentősen befolyásolja nézeteiket és érzéseiket másokkal szemben, és ezáltal befolyásolja azt, hogyan állnak a gyűlölethez, akkor a politikai szereplőknek és intézményeknek kulcsszerepük van abban, hogy előmozdítsák az elfogadást és a tiszteletet mások iránt, és hogy hatékonyan lépjenek fel a gyűlölet ellen a társadalomban.

Példaként szeretnék említeni egy általam végzett kutatás eredményét:

A Telex elnevezésű hírportálon jelent meg egy olyan cikk, amely arról szólt, hogy inkább legyen a gyereknek egy azonos nemű pár családja, mint semmilyen. A cikk alatt többnyire támogató, pozitív hangvételű vélemények jelentek meg, akik viszont a negatív oldalt képviselték, ők agresszívan tették. Például:

„Most azt kellene elfogadni , hogy beteg emberek gyereket fogadjanak örökbe, aztán a következő lépés az lesz, hogy a pedofilokat is fogadjuk el, mert az is rendben van. Nem tudom érthető- e, amiért ismét megkérdezem, ha a melegekkel kapcsolatos dolgokat elfogadod , akkor elfogadod, ha azt propagálják, hogy a pedofilokat is fogadd el?? Ne térj ki a válasz elől, csak egy igen vagy nem választ kértem.”

A könyvdarálás valójában célba ért, de jobb lett volna, ha inkább a békés együttélésre ösztönöz, mint a gyűlöletre.

A politikai meggyőződés és a gyűlölet közötti kapcsolat feltárása azt mutatja, hogy az emberek hajlamosak az általuk preferált politikai ideológiához igazodni, és ennek megfelelően értékelni másokat és csoportokat. Ezért politikai szereplők és intézmények aktív szerepet játszhatnak abban, hogy elősegítsék az elfogadást és a toleranciát, vagy éppen ellenkezőleg, erősítsék a társadalmi megosztottságot és gyűlöletet.

A kutatás során kiderült számomra az, hogy valójában sokkal több gyűlölet-bűncselekmény történik, mint amennyi a tudomásunkra juthat és az oka annak, hogy ezek látensbe maradnak az az, hogy a nyomozó hatóságok nem kellőképpen kezelik, nem megfelelően minősítik az ilyen típusú bűncselekményeket. Fontos lenne javítani a nyomozó hatóságok képzését és kapacitását a gyűlölet-bűncselekmények kezelésére, valamint kiemelt figyelmet fordítani az áldozatok támogatására és védelmére. A Gyűlölet elleni munkacsoport szakmai anyagokat biztosít annak érdekében, hogy a nyomozó hatóságok megfelelően kezeljék a gyűlölet-bűncselekményeket, ezek a szakmai anyagok iránymutatást adnak arra, hogy miket érdemes az elkövetéskor vizsgálni, ezek lényegében olyan tények és információk amelyek által megalapozható a bűncselekmény előítéletből fakadó mivolta. Az ilyen iránymutatások segítik a hatóságokat abban, hogy úgy minősítsék az esetet ahogy azt valójában a jogalkotó elvárja, és hogy az áldozatok számára igazságos és hatékony jogi védelmet biztosítsanak. A megfelelő minősítés már csak azért is fontos, mert az ilyen bűncselekmények nem csak az egyén ellen irányulnak, hanem az egész csoport ellen, amelyhez a kiszemelt áldozat tartozik.

A legnagyobb dilemma ami ötvözi a gyűlölet-bűncselekmények körét az a gyűlöletbeszéd jogi szabályozása. Ahogy látható lesz majd a tartalmak között, az országok eltérően állnak ahhoz, hogy hol húzzák meg a határt a vélemény és a már gyűlöletbeszédnek minősülő cselekmény között. Példaként említem az írországi szabályozást, ahol külön törvény rendelkezik a gyűlöletet motiválta bűncselekmények köréről. A vita középpontjában az áll, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása büntetőjogi eszközökkel túlzás. Az Alkotmánybíróság mércéjét nem tudja átugrani a jogalkotó azon szándéka, hogy a büntetőtörvénykönyvben a gyűlöletbeszéd szabályozva legyen, ezt több Alkotmánybírósági határozat is alátámasztotta már. Pont ezért nem szűkítettem le a témámat gyűlöletbeszédre, mivel ahhoz először abban kellene állást foglalni, hogy az része-e a büntetőtörvénykönyvnek vagy sem. Jelenleg a Közösség elleni uszítás tényállást tartják egyesek a gyűlöletbeszéd tényállásának, egyesek pedig nem. Az biztos, hogy az Európa Tanács által elfogadott defínició sokkal tágabb körben értelmezi a gyűlöletbeszédet mint amit a btk. szankcionálni kívánna, de valójában tényleg egy olyan tényállás aminek egyébként egyáltalán nincs gyakorlata.

„Gyűlöletbeszéd minden olyan megnyilvánulás, amely etnikai alapú gyűlöletet, idegengyűlöletet, antiszemitizmust vagy a gyűlölet más, intolerancián alapuló formáját terjeszti, ösztönzi, népszerűsíti vagy igazolja; beleértve az agresszív nacionalizmus és etnocentrizmus, a kisebbségek, a bevándorlók és a bevándorló származású személyek elleni diszkrimináció és ellenségesség által kifejezett intoleranciát. „ - Európa Tanács, Miniszteri Bizottság, 97. sz. ajánlás

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény lehetőséget biztosít, hogy az érintettek a közösségeket ért jogsérelem esetén fellépjenek. Sem a Polgári Törvénykönyv, sem az Alaptörvény nem nevesíti a szexuális irányultságot, ezért ez a lehetőség a Polgári Törvénykönyv szerint nem adott. Azonban 2023. május 3-án egy törvényjavaslat került beadásra a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek a nemi identitás és szexuális irányultság szerinti kisebbségek személyiségi jogainak érvényesítése érdekében szükséges módosításáról. A módosítás indokoltsága megalapozott, hiszen a személyiségi jogok védelme a nemi identitás és szexuális irányultság szerinti kisebbségeket is megilleti, a törvényjavaslat elfogadása esetén a nemi identitás és a szexuális irányultság bekerült volna a ptk-ba.  Azonban az Országgyűlés előtt a javaslat anélkül elutasításra került, hogy azt bármilyen érdemi tárgyalás alá vetették volna.   (Erről az alábbi linken lehet bővebben olvasni: https://lmbtq.hu/kozlemeny-a-sokszinu-magyarorszagert-kepviseloi-csoport-polgari-torvenykonyv-modositasarol-szolo-javaslatat-erdemi-targyalas-nelkul-leszavazta-az-orszaggyules-igazsagugyi-bizottsaga/)

Összességében a bűncselekményekben megjelenő gyűlölet mint motiváció alapvetően megosztott téma a társadalomban. A gyűlölet a legerőteljesebben büntetőjogi megközelítésben két irányban tud jelen lenni a társadalomban: a véleményben (ez lenne a gyűlöletbeszéd) és az erőszakban (ennek pedig a legáltalánosabb tényállása a közösség tagja elleni erőszak). A közösség tagja elleni erőszak tényállásának van joggyakorlata, van rá esetjog azonban ez a közösség elleni uszítás esetében nem mondható el.

Jakusné Harnos Éva művében arról olvashatunk, hogy miben és mennyire változtatta meg a média a vélemény befolyásolására való lehetőséget, arra a következtetésre jutott, hogy az online formában terjedő hírek a korábbinál sokkal nagyobb mértékben képesek a manipulációra.

A propaganda eredetileg a katolikus hit terjesztésére szolgált az ellenreformáció idején, de ma inkább politikai befolyásolásra utal. Az elnevezés az ókori retorikára vezethető vissza, amely a tömegek meggyőzését célozta. Amikor a "propaganda" kifejezés negatív értelmet kapott, a szakértők inkább a meggyőzés és rábeszélés kifejezéseket kezdték el használni.

A befolyásolásnak különböző típusait tudjuk megkülönböztetni. Síklaki István szerinti típus megkülönböztetés az alábbiak szerint foglalható össze:

1.     Meggyőzés: A meggyőzés logikai érveken alapul, és a befolyásolt személy önkéntesen vállal valamilyen viselkedést, mert úgy véli, hogy az előnyös számára. Ez tudatos befolyásolási folyamatot jelent.

2.     Rábeszélés: A rábeszélés érzelmi manipuláción alapul, amely szimbolikus stratégiákra támaszkodik. A befolyásolt fél tisztában van a helyzettel, de az érzelmi reakcióit használják ki a befolyásolás során.

3.     Manipuláció: ebben az esetben a cél szerinti közönség nem tudja, hogy befolyásolás áldozata, de abban a hitben van, hogy az adott vélemény/viselkedés előnyös számára.

Mindhárom esetben az információs asszimetria okozza a problémát: vagyis az, hogy a befolyásoló fél többet tud mint akit befolyásol.

Manapság számos különböző nevet használnak a propagandatevékenységek különböző típusaira és azok által létrehozott üzenetekre: politikai propaganda, kereskedelmi reklámok, imázsépítés, társadalmi kapcsolatok, közügyek, stratégiai kommunikáció, és így tovább. A politikai propaganda legáltalánosabb definícióját Lasswell és társai fogalmazták meg: „szimbólumok tudatos kiválasztása és terjesztése a tömegek viselkedésének befolyásolása érdekében”.

A propaganda tevékenységének alapelvei minden kommunikációs csatornában érvényesek. Ezek közé tartozik például a forrás eltitkolása és a valós szándék elfedése. Az üzenetek hatása erősebb, ha a célcsoport maga következteti ki a rejtett tartalmat.

A propagandisták felismerték, hogy nem mindig mondhatják meg az embereknek, hogy mit gondoljanak, de azt igen, hogy miről gondolkodjanak. Ezért a propaganda és a sajtó fő célja az agenda-setting, vagyis a figyelem irányítása.

A propaganda és a befolyásolás olyan eszközök, amelyeket különböző hatalmi szervezetek és érdekcsoportok használnak, hogy befolyásolják a közvéleményt és irányítsák a gondolkodást. A személyes nézőpont, az érzelmi manipuláció és az információk kontrollálása mind fontos szerepet játszik ebben a folyamatban. A média, különösen az online platformok terjedésével, új lehetőségeket és kihívásokat kínál a befolyásolás terén. Fontos felismerni és kritikusan megközelíteni ezeket a befolyásolási technikákat, hogy megőrizzük a személyes autonómiát és az információkhoz való hozzáférést.

október 30-án a Magyar Tudományos Akadémia Médiatudományi Kutatócsoportja és a Franciaországi Ösztöndíjasok Egyesülete, a Francia Intézet támogatásával konferenciát rendezett a Budapesti Francia Intézetben. A rendezvényt Franciaország budapesti nagykövete, Éric Fournier nyitotta meg, aki a Charlie Hebdo szerkesztőségében történteket és a vallási ellentétek által kiváltott konfliktusokat említette. Bartóki-Gönczy Balázs, a Franciaországi Ösztöndíjasok Egyesületének elnöke köszöntőjében az internet korszakának kihívásaira hívta fel a figyelmet, és hangsúlyozta a közös gondolkodás jelentőségét a véleménynyilvánítás szabadsága és a blaszfémia tilalmának konfliktusában. Megjegyezte, hogy a kérdést nemcsak jogi, hanem történelmi és vallásfilozófiai szempontból is fontos megvizsgálni.

Trócsányi László, igazságügyi miniszter és egyetemi tanár, felvetette azon kérdést, hogy korlátozhatja-e a blaszfémia tilalma a szólásszabadságot, és kell-e jogi védelem azoknak az álláspontoknak, melyek egy adott vallást szentnek tartanak. A miniszter szerint még a jogrendszeren belül sem egyszerű megtalálni az egyensúlyt ebben a kérdésben. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga széles mozgásteret ad a tagállamoknak ebben a tekintetben. A globalizáció idején a különböző kultúrák, vallások találkozása elkerülhetetlen, és az Alaptörvény három kulcsfontosságú fogalommal - szabadság, felelősség, emberi méltóság - segít eligazodni és döntéseket hozni. Az ember szabadsága és méltósága fontos, és ezeket a vallásnak, a kultúrának is tiszteletben kell tartania. A másik előadásban Koltay András, az MTA BTK Médiatudományi Kutatócsoportjának vezetője, azt mondta, hogy a blaszfémia az egy vallást gyalázó, sértő vélemény. Fontos a véleménynyilvánítás stílusa, és az indokolatlanul sértő, bántó vélemény korlátozható, míg a közéleti vitához hozzájáruló vélemény nem. A gyűlöletbeszéd veszélyeztetheti az egyén méltóságát és jogait, ezért korlátozható lehet. A jog és a vele járó felelősség kapcsolatában felmerült a kérdés, hogy a jog biztosítása nem jelenti-e egyben a jog gyakorlójával szembeni türelem, megértés, elfogadás szükségességét is.

A konferencia első panelbeszélgetésében a résztvevők filozófiai és történeti megközelítésből vizsgálták a vallások és a blaszfémia viszonyát. René Noualhait a vallások gúnyolódáshoz való viszonyáról beszélt, külön kiemelve a Mohamedről készült rajzok kapcsán kialakult vitákat. Szombathy Zoltán az iszlám kultúra blaszfémiával kapcsolatos érzékenységét és a vallási jogforrásokat elemezte. Szatlóczkyné Gajdóczi Zsuzsanna Kertész Imre gondolatait idézte, és rámutatott a szatíra és a demokrácia kapcsolatának fontosságára. Mezei Balázs a blaszfémia vallási jelenségét különítette el a vallásellenes blaszfémiától, hangsúlyozva a kereszténység speciális viszonyát a blaszfémiához, és az egyes korszakokban megváltozó filozófiai értelmezését. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a blaszfémia kezelése a jog és az erkölcs összehangolását igényli, miközben a vallásos és kulturális kontextust is figyelembe kell venni.

A második panelbeszélgetés során a résztvevők jogi megközelítésből vizsgálták a blaszfémia és a szólásszabadság kapcsolatát. Lilia Bensedrine-Thabet az események kontextusának fontosságára hívta fel a figyelmet, különös tekintettel arra, hogy az egyes kultúrákban és országokban más-más módon értékelik a véleménynyilvánítás határait. Török Bernát a blaszfémia ártalmait mások jogai szempontjából vizsgálta, hangsúlyozva, hogy a blaszfémia nem személyes támadás, hanem inkább a közösséghez tartozás érzését sérti. Schanda Balázs összehasonlította a korábbi és a modern jogi szabályozásokat, kiemelve az ember és az ember vallási meggyőződésének védelmét. Kukorelli István arra összpontosított, hogy az európai gondolkodásban az alapvető jogok közötti egyensúlyt kell megtalálni, különös tekintettel a szólás- és vallásszabadságra. A panel résztvevői közötti vita során különböző megközelítéseket és lehetséges megoldásokat vetettek fel a blaszfémia kezelésére, kiemelve a jogi keretek fontosságát a problémák kezelésében.

A 2015-ös párizsi terrortámadás, amely a Charlie Hebdo szatirikus magazin szerkesztőségét érte, összefüggésben áll a blaszfémia és szólásszabadság témakörével, nem is véletlen, hogy ugyanezen évben tartották meg az előzőleg tárgyalt konferenciát. A támadás mögött az állt, hogy a magazin az iszlám és más vallásokat is érintő karikatúrákat közölt, amelyek egyesek számára sértőek és blaszfémnak minősültek.

A véleménynyilvánítás szabadsága és a vallási érzékenység között gyakran feszült viszony áll fenn. Sokan védelmezik a szólásszabadságot és az alkotói szabadságot, míg mások szerint bizonyos vélemények és kifejezések sértőek lehetnek, és ezért korlátozni kellene azokat. Álláspontom azokéval ért egyet, akik szerint a véleménnyilvánítás szabadságának korlátja kellene legyen bármilyen olyan nyilvánosság előtti megnyilvánulás, amely más emberek számára sértő. Mivel ahogy a példa is mutatja, a sértő megnyilvánulások akár csak eshetőlegesen is, képesek bűncselekmény elkövetésére rábírni. Ez akkor sincs másként, amikor a propaganda eszközeivel olyan közvéleményt akarnak kialakítani, amely egy csoportot hátrányosan érint.

A média és a médiát fogyasztók viszonyának egyik legfontosabb kérdése, hogy mennyiben befolyásolja a média az emberek gondolkodását és viselkedését. A média vált az egyik legfontosabb információforrássá és szabadidős tevékenységgé. Számos példa igazolja, hogy a média nemcsak közvetíti az eseményeket, hanem befolyásolja is azokat. A média által közvetített információk szerepe kiemelkedővé vált az emberek véleményének és viselkedésének formálásában. A média jelenléte életünk minden területén megfigyelhető, és globális jelenséggé vált. Ennek következtében feltételezhető, hogy a média hatása is tömegesebb, mint más szocializációs ágenseké. A média meggyőző erejére vonatkozó statisztikák ezt támasztják alá, melyek szerint az emberek jelentős része hosszú időt tölt médiafogyasztással. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a média meggyőző ereje és hatása nem feltétlenül azonos, és az adatok inkább azt mutatják, hogy a média elterjedtsége meghaladja a meggyőző képességét.

A média hatása társadalmunkra vitathatatlan, azonban az, hogy milyen mértékben képes manipulálni az embereket, továbbra is vita tárgyát képezi a tudományos és közvéleményben egyaránt. A média befolyása az emberek gondolkodására és viselkedésére két fő irányba tehető: az információ tájékoztatástól való elkülönítése és a befolyásolás közötti különbség. Az előbbi esetben az emberek önállóan mérlegelik és döntenek, míg az utóbbiban az üzenet címzettje a kommunikátor akaratának megfelelően változtatja véleményét és viselkedését. A kérdés, hogy a média manipulatív módon képes-e befolyásolni az embereket, különösen fontos a demokratikus társadalmakban, ahol a tájékozottság és az autonóm döntéshozatal kulcsfontosságú. A közvélekedés szerint a média nagy hatással van a társadalomra, és ezt az állítást támogatják a média korábbi cenzúra és propaganda gyakorlatai is. A média optimisták és pesszimisták közötti vita a média pozitív vagy negatív társadalmi hatásának kérdését járja körül. A kérdés különösen politikai propaganda és gyűlöletbeszéd kapcsán merül fel, mivel ezek hatása vitathatatlan. Az emberek többsége úgy véli, hogy a média nagy hatással van a társadalomra, és főleg negatív irányban. E kérdés vizsgálata főként a televízióra koncentrálódik, mivel az emberek jelentős része ezt tekinti legfőbb médiumnak. A televízió hang- és képi elemekkel dolgozik, ami hitelességének és meggyőző erejének erősítéséhez vezet. A média hatásának kutatása fontos annak érdekében, hogy megértsük, milyen szerepet játszik a média a társadalomban, és hogy szükséges-e szigorúbb szabályozás a vélt vagy valós manipulatív hatások ellensúlyozására.

Az 1920-as és 1930-as években elterjedt lövedékelmélet, más néven injekcióstű-elmélet, azt állította, hogy a média közvetlenül és erőteljesen befolyásolja az embereket. Ennek értelmében a média üzenetei, akár nyomtatott sajtóban, rádióban vagy filmekben, mint lövedékek hatnak az emberekre, maradandó nyomokat hagyva bennük. Harold Lasswell Propaganda Techniques in the World War című munkájában fejti ki a lövedékelméletet, melyben arra keresi a választ, hogy az első világháború propagandája hogyan volt képes tömeges véleményváltozást előidézni. Lasswell szerint a média és közönsége között egyirányú kommunikáció zajlik, ahol a közönség passzív és kritikátlan, és nincs lehetősége visszacsatolásra. Az elmélet a közönséget homogén tömegnek tekinti, akik egységesen reagálnak az üzenetekre. Az atomizált társadalom és a személyes kapcsolatok lazulása miatt a közönség kiszolgáltatottá válik a média manipulációjával szemben. Az elméletet megerősítette az 1930-as évek Európájában tapasztalható propagandahasználat, valamint az amerikai Orson Welles által rendezett rádiójáték, a Világok harca, amely pánikot váltott ki a hallgatók között, akik valós eseményekről szóló beszámolónak vélték azt.

Az 1940-es években Paul Lazarsfeld és munkatársai által kidolgozott kétlépcsős hatás modellje egy új paradigmát hozott a médiahatás vizsgálatában. E szerint a média csak korlátozottan és közvetve képes befolyásolni a közvéleményt. Lazarsfeldék az amerikai Ohio államban lezajlott 1940-es elnökválasztási kampány során végzett kutatásaikból azt a következtetést vonták le, hogy az emberek politikai preferenciái alig változtak a kampány alatt, és ellenálltak a média befolyásának. Ebből arra következtettek, hogy az emberek aktívan és kritikusan vesznek részt a médiaüzenetek fogadásában. Szerintük a közönség nem homogén tömegként reagál, hanem mindenki a saját környezetéből és tapasztalataiból fakadóan fogadja az üzeneteket.

A kétlépcsős hatás modellje szerint az emberek elsősorban olyan véleményvezérekre hallgatnak, mint például családtagok vagy munkatársak, akik befolyásolják véleményüket. Ezek a véleményvezérek pedig nagyrészt a médiára támaszkodnak a véleményük kialakításában. Így a média hatása közvetett módon érvényesül, és nagyobb mértékben a véleményvezérek közvetítésén keresztül. Lazarsfeldék modellje az emberek heterogén viselkedését feltételezi, és hangsúlyozza a személyes kapcsolatok szerepét a véleményformálásban. A média hatása ebben a modellben más, korábban kevéssé vizsgált tényezők kereszteződésében érvényesül.

A szelektív észlelés elmélete azt vizsgálja, hogy miért korlátozott a média társadalomra gyakorolt hatása, és miért alacsony a politikai kampányok hatásfoka. Joseph Klapper ezt az elméletet részletesen tárgyalja a "The Effects of Mass Communication" című munkájában. Klapper szerint az emberek szelektálnak a rájuk záporozó üzenetek között, vagyis kiválasztják és preferálják azokat az üzeneteket, amelyek megerősítik a már meglévő véleményüket. Ezt három szinten különbözteti meg:

Szelektív válogatás: Az emberek már eleve nem követik figyelemmel azokat az újságokat vagy műsorokat, amelyek ellentétes véleményeket fogalmaznak meg a sajátjukkal.

Szelektív észlelés: Ha mégis belebotlanak olyan üzenetekbe, amelyek ellentmondanak a saját véleményüknek, azokat figyelmen kívül hagyják.

Szelektív emlékezés: Még ha véletlenül is megjegyzik az ellentétes véleményeket, hamarosan elfelejtik azokat.

Klapper szerint az emberek kerülik a kognitív disszonanciát, vagyis az ellentmondó információkat és véleményeket, mert azok felülvizsgálatához és befogadásához sok kognitív energiát igényelnek. Ezért inkább elkerülik az olyan információkat, amelyek kétségeket és bizonytalanságot keltenek bennük, és inkább megerősítik meglévő világnézetüket. Ebből következik, hogy a média hatása elsősorban a már meglévő vélemények megerősítésében jelentkezik, és kevésbé a véleményváltozás elősegítésében. Minél nagyobb a távolság a kommunikátor és a befogadó véleménye között, annál kisebb a véleményváltozás valószínűsége.

Gerbner kultivációs elmélete szerint a média hosszú távon homogenizálja és befolyásolja a társadalom véleményeit és világlátását. A televízió által közvetített képek nemcsak tükrözik, hanem formálják is a valóságot, így fokozatosan elfogadják azt a nézők. Az elméletet Gerbner empirikus kutatásokkal támasztotta alá, melyekben két csoport, az erős és a gyenge tévénézők világképét hasonlította össze, és megállapította, hogy az erősebben tévézők világképe jobban hasonlít a tévében ábrázolt világképhez. Ugyanakkor kritikusok szerint az elmélet nem veszi figyelembe a modern, sokcsatornás televíziópiac sokszínűségét és a nézők különböző tévénézési szokásait.

A napirendelmélet szerint a média nem azt befolyásolja, hogy mit gondolunk, hanem azt, hogy miről gondolkodunk. A média kiválasztja és hangsúlyozza a napirenden szereplő témákat, amelyek befolyásolják, hogy mely témákra helyezzük a figyelmünket, de az események fontosságát már nem feltétlenül értékelik úgy, ahogyan azt a média sugallja.

A felhasznált irodalom még számos más elméletet mutat be, amelyek különböző nézőpontok szerint próbálják feldolgozni azt, hogy hogyan hat a média a véleményünkre. Összegezve azonban az mondható el, hogy a kutatás szerint nem egyértelmű, vagy pontosabban fogalmazva nem egyedüli tényező a média a vélemény kialakításában. Ha van is benne szerepe, akkor azt csak a többi tényezővel együtt lehet figyelembe venni, amelyek még véleményalkotó szereppel bírnak.

Media Effects on Crime and Crime Style

A kutatás középpontjában az áll, hogy van-e bármilyen motiváló hatása a médiának bűncselekményekre. Vannak akik azt állítják, hogy az erőszakos média tartalmak valamilyen módon "kiváltják" a bűncselekményeket és az agressziót, mások szerint a média csak mint információforrás befolyásolhatja a bűnözést, például a technikák és stílusok másolásával, de nem úgy hat az emberekre mint motiváció a bűncselekmények elkövetésére.

A kutatásban azt a hipotézist vetették fel, hogy hogyan befolyásolja a média a határokon átnyúló drogkereskedők által elkövetett erőszakos bűncselekményeket az Egyesült Államok és Mexikó határvidékén, valamint a bűnözési stílust.

Ezek alapján 31676 gyilkosságot vettek szemügyre, amelyek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy amikor a médiában megjelenik valamilyen erőszakos bűnözés, akkor az befolyásolja a hasonló stílusú bűncselekmények elkövetését, ez azonban a fent említett „másoló” hatások mellett szól.

Fontos kérdés, hogy milyen szerepet játszik a média a bűnözői viselkedés és a jogrendszerrel kapcsolatos hiedelmek formálásában. Alapvetően két nézet létezik ebben a vitában:

1.     „Általános Agresszió modell” - az erőszakos bűncselekményekkel kapcsolatos hírek "kiváltják" az agresszív attitűdök vagy viselkedések kialakulását és az embereket ösztönzi a valós erőszak iránt.

2.     "Használat és Örömszerzés" és az "Önrendelkezés" elmélet -  nem találtak szilárd bizonyítékot a bűncselekmény elkövetésének ösztönzésére. Inkább csak alakíthatja a bűnözői viselkedést, befolyásolva például a bűncselekmény stílusát (utánzás, másolás), de nem okozza azt.

Tehát az a kérdés, hogy a médiában megjelenő erőszakos hírek inkább kiváltják vagy inkább alakítják a bűnözést illetve bűnözési stílust.

Először is felmerül az a kérdés, hogy kinek nagyobb az érdeke, hogy a médiában megjelenő hír minél több emberhez eljusson? Lehet az érdeke magának a médiának, a már jól ismert szenzációhajhászás végett, de lehet az érdeke a bűnelkövetőnek, hogy megfélemlítse, elrettentse az embereket. Ezek alapján négy hipotézist lehet felállítani:

H1 (azaz kiváltó): Minél magasabb a média által közvetített erőszakos bűncselekmények szintje, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a bűnözők erőszakosak lesznek.

H2 (azaz alakító): Minél magasabb a média által közvetített erőszakos bűncselekmények szintje, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a bűnözők olyan erőszakos stílusokat használnak, amelyeket a média már bemutatott.

H3: Minél magasabb az erőszakos bűncselekmények száma, annál nagyobb valószínűséggel közvetíti azokat a média.

H4: Minél gyakoribbak bizonyos bűncselekmény-stílusok, annál nagyobb valószínűséggel közvetíti ezeket a média.

A vizsgálat módszere a következő volt:

A bűncselekmények azonosításához a bűnözői viselkedéseket figyelték:

-       bűnügyi arányokat (gyilkosságok), bűnözési stílust, média lefedettséget és média minőséget.

A gyilkosságokat hivatalos nyilvántartásból lehetett megszerezni, 2007-2011 közötti időszakban a nyilvántartásban szerepelt a gyilkosságok mellett az is, hogy a gyilkosságot drogcsempész követte-e el vagy sem.

A bűnözési stílusnál saját adatbázisra volt szükség, amelyben olyan stílusjegyeket kerestek, amelyek gyakran feltűntek a drogcsempészek által elkövetett bűncselekményeknél, például valamilyen közös jelzést hagytak a megfélemlítés érdekében.

A kutatás eredménye az volt, hogy a média inkább inspirációt nyújt, tehát alakítja a bűnelkövetési stílusokat és nem pedig kiváltja azt. A médiában megjelenő bűnelkövetési stílusok változásával a valóságban 53%-ban szintén változik a bűnelkövetési stílus.

A kutatás alapvetően kimondja, hogy nehéz egy alátámasztott statisztikát kimutatni a médiában megjelenő hírek és a bűnelkövetők között, gondolhatjuk és hihetjük is azt, hogy valóban van kiváltó szerepe egyes híreknek, de ez adatokkal és bizonyítékokkal igen nehéz feladatot jelent bizonyítani.

De van itt még ahonnan az orosz LMBTQ ellenes törvény jött. Magyarország sem maradhatott ki a sorból:

https://politicalcapital.hu/sajtoszoba.php?article_read=1&article_id=2799

"Az LMBTQ-ellenes törvény: magyar kormány orosz úton" - ajánló

A propagandának szerepe van a társadalmi attitűdök megváltoztatásában, már Martin Luther King Jr. is felismerte a propaganda fontosságát a rasszizmus elleni harcban. A demokrácia szempontjából kulcsfontosságú, hogy sokféle vélemény és beszélgetés legyen jelen a társadalomban, és különböző nézetek közötti párbeszéd menjen végbe . Azt hangsúlyozza, hogy a cél nem a semleges kommunikáció, hanem a sokszínű életmódok és gondolkodásmódok elfogadása, valamint a másokkal való tisztelettudó együttélés, mivel felkell ismerni azt, hogy nem vagyunk veszélyesek egymás számára. A különböző vélemények nem ellenségei egymásnak.

ÍTÉLET:

A BH 2023.7.178 ítéletet szeretném bemutatni. A tényállás az alábbiak szerint foglalható össze röviden:

A sértett autóbuszon utazott, a járványügyi utasításoknak megfelelően szájmaszkot viselt, melyen egy freeSZFE felirat volt található. Az autóbuszra felszállt a terhelt is, akinek feltűnt a freeSZFE feliratú szájmaszk, aminek azonnal hangot is adott és megkérdezte a sértettől, hogy nem fél-e attól, hogy a maszkja miatt bajba kerülhet. A sértett erre annyit választolt, hogy „nem”.  A terhelt szidalmazni kezdte a sértettet, például hazaárulónak nevezte majd egyre fenyegetőbb magatartást tanúsított. A terhelt kijelentette, hogy a sértettnek szerencséje van, hogy a buszon kamera van, mert egyébként megölné, valamint olyan kijelentéseket tett, hogy a leszállást követően hogyan fogja megverni őt. A sértett erre annyit válaszolt, hogy „neked is szerencséd, hogy van itt kamera”.

Erre a terhelt 7 óra 38 perckor a táskájából már a szóváltást megelőzően elővett és a bal kezében tartott, megközelítőleg 8 centiméter pengehosszúságú késsel a forgalmi okból álló autóbuszon közepes erővel, célzottan az arcának bal felén megszúrta a sértettet.

Az autóbusz 7 óra 39 perckor érkezett meg a B., Sz. I. téren található megállóba, ahol a terheltnek sikerült leszállnia, majd futva elmenekülnie.

A terhelt a maszkon olvasható felirat által megjelenített, egyetemi átalakítás ellen tiltakozó mozgalomhoz tartozása miatt fenyegette meg, majd sebesítette meg az arcán a sértettet.

Az ítélet ellen a terhelt védője fellebbezett arra hivatkozva, hogy a terhelt cselekménye nem minősül gyűlölet-bűncselekménynek, mivel a védett tulajdonságok körében található „egyéb csoport” körébe a sértett nem illik bele. A bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a sértett egy olyan csoportba tartozik, amelyekre a védett tulajdonsági kör kiterjeszthető. A terhelt pedig amiatt követte el a bűncselekményt, mert a sértett ehhez a csoporthoz tartozott, a gyűlölet-bűncselekmények lényege pedig pont abban mutatkozik meg, hogy előítélet motiválja őket, amelyek alapján az elkövető a sértettet alacsonyabb rendűnek gondolja, nem érdemelnek egyenlő méltóságot. Tehát csak azok a gyűlölet motiválta bűncselekmények tekinthetők gyűlölet-bűncselekményeknek, amelyeknek a gyűlölete az előítéletből fakad, amelyet egy védett tulajdonsággal rendelkezők köre iránt érez.

A "FreeSZFE" mozgalom a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának védelmét és a kormányzati beavatkozások elleni tiltakozást szimbolizálta. Ez a mozgalom 2020 őszén és 2021 elején tört ki Magyarországon, miután a kormány átalakította az egyetem vezetését és létrehozott egy új intézményi struktúrát. A diákok, oktatók és szakmai szervezetek tiltakoztak ez ellen, mert úgy vélték, hogy ez az intézkedés veszélyezteti az egyetem függetlenségét és autonómiáját, valamint a szakmai szabadságot és minőséget. A sértett által viselt freeSZFE maszk is azt jelentette, hogy nem ért egyet a modellváltással, véleményét egy csendes ellenállással mutatta ki, szimbolikusan viselte a maszkot, hogy támogatja a freeSZFE mozgalmat. A terhelt cselekedetével egyértelműen kijelentette, hogy minden olyan vélemény, amely ellentétes a kormány propagandájával elitélendő.

A gyűlölet, beleértve a bosszút vagy a féltékenységet, gyakran motiváló tényező lehet különböző bűncselekmények elkövetésében. Azonban fontos megjegyezni, hogy a "gyűlölet-bűncselekmény" kategóriájába ezek nem tartoznak bele. A gyűlölet-bűncselekményekben érzékelhető gyűlölet alapja az előítélet, amelyet egy valós vagy vélt védett tulajdonsággal rendelkező csoport egyik kiszemelt tagja ellen irányul. Ilyenkor az elkövető az egyénen egy egész csoportra vetített gyűlöletét vezeti le, amely nem csak az áldozat, hanem a csoport összes tagjára hatással van.

A társadalmi csoportok ellen irányuló gyűlölet motiválta bűncselekmények szabályozása alapvetően jogpolitikai kérdés. A gyűlölet-bűncselekmények önálló kezelése legitim lehet, azonban nem az egyetlen lehetséges kodifikációs megoldás. Még hiányzó gyűlöletbűncselekmény-szabályozás esetén is kialakulhat olyan joggyakorlat, amelyben a gyűlölet motivációjának megállapítása esetén a szankciók súlyosabbak lehetnek. A magyar joggyakorlatban a büntetéskiszabásnál figyelembe vehető tényezőkről szóló 56. BK vélemény releváns e tekintetben. A jogalkalmazó általában értékelheti a csoport elleni gyűlöletet minősítő körülményként, például az aljas indok vagy más jogszabályban nevesített minősítő körülmény formájában. Egy megfelelő jogtechnikai megoldás mellett a gyűlölet mint minősítő körülmény értékelése éppoly hatékony lehet a büntetés céljának elérésére, mint egy önálló gyűlölet-bűncselekmény tényállás. Ennek hiányában a külön tényállás bevezetésének indoka a megvetés szimbolikus kifejezése lehet, ami összhangban van a büntetőjog szimbolikus és társadalmi normákat kifejező jellegével.

A jogalkotónak meg kell határoznia azokat az alapbűncselekményeket (pl. emberölés, testi sértés stb.), amelyek esetén a gyűlölet mint motiváció miatt elkövetett cselekmények gyűlölet-bűncselekménynek minősülnek, legyen az minősítő körülményként vagy önálló tényállásként kezelve. Ha az alapbűncselekmény hiányzik, nem beszélhetünk gyűlölet-bűncselekményről. Például a gyűlöletbeszéd, melynek alapcselekménye a szólás, és így nem minősül bűncselekménynek, nem tekinthető gyűlölet-bűncselekménynek. Azonban a gyűlöletbeszéd kérdésköre bár vitatott mégis úgy gondolom, hogy érdemes röviden kitérnem rá. Egyesek szerint a gyűlöletbeszéd megjelenik a büntetőtörvénykönyvben, mások szerint pedig nem. Ez a vita a mai napig érvényben van függetlenül attól, hogy maga a tényállás már számos módosításon ment át és az Alkotmánybíróságnál pedig számos esetben bukott el. Ha azt mondjuk, hogy a szólás, mint alapjog nem lehet büntetendő, akkor a becsületsértés és a rágalmazás, amelyeknek egyébként a védett jogi tárgyuk az emberi méltóság sem kellene hogy a btk-ban legyenek. Miben különbözik a gyűlöletbeszéd egy esetleges más emberi méltóságot sértő bűncselekménytől? A gyűlöletbeszéd mai formai szabályozásának jogi tárgya a köznyugalom, miért a köznyugalmat kell védeni, ha egyébként emberi méltóságot sért?

A hatályos magyar Btk. az alábbi tényállásokat ismeri tág értelemben vett gyűlöletbűncselekményként:

• népirtás (Btk. 142. §)

• apartheid (Btk. 144. §)

• közösség tagja elleni erőszak (Btk. 216. §)

Az aljas indokból elkövetés minősítő körülmény az alábbi bűncselekmények esetében:

• emberölés [Btk. 160. § (2) bekezdés c) pont]

• testi sértés [Btk. 164. § (4) bekezdés a) pont és (6) bekezdés a) pont]

• személyi szabadság megsértése [Btk. 194. § (2) bekezdés b) pont]

• rágalmazás [Btk. 226. § (2) bekezdés a) pont]

• jogellenes fogva tartás mint hivatali bűncselekmény [Btk. 304. § (2) bekezdés a) pont]

• az alárendelt megsértése mint katonai bűncselekmény [Btk. 449. § (2) bekezdés a) pont].

Említésre érdemes, hogy egyes szerzők ide sorolnak alapvetően a véleménynyilvánítási szabadságot korlátozó cselekményeket is, noha a fent hivatkozott EBESZ-definíció alapján elfogadott meghatározás szerint ezekre aligha terjedhet ki a tematikus vizsgálódás, mivel ezek alapvetően szóláskorlátozó tényállások. Ide tartoznak az alábbiak:

• közösség elleni uszítás (Btk. 332. §)

• a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása (Btk. 333. §)

• nemzeti jelkép megsértése (Btk. 334. §)

• önkényuralmi jelkép használata (Btk. 335. §).

Az Orbán-rezsim befolyása az erdélyi, szerbiai, szlovákiai és kárpátaljai magyar kisebbségi közbeszédre kiemelt figyelmet kapott az utóbbi években. Újságírók által végzett kutatások rámutattak arra, hogy az Orbán-kormány különféle eszközökkel, elsősorban pénzügyi támogatások révén, folyamatosan igyekszik befolyásolni a határon túli közösségek és médiumok tevékenységét, törekvéseinek pedig a kontroll megszerzése a célja. Azonban a magyar kormány határon túli dezinformációs befolyása eddig kevés figyelmet kapott.

A Political Capital által készített elemzés rávilágít arra, hogy a magyar kisebbségi érdekek képviseletének látszólagos legitimációja valójában gyakran pártérdekeket szolgál, és gyakran ellentmondásban áll a magyar kisebbségi közösségek hosszú távú érdekeivel, valamint a szomszédos országok nemzeti érdekeivel és az euroatlanti közösség biztonságával. Az illiberális értékek és oroszbarát narratívák exportálása ilyen módon veszélyeztetheti a térség stabilitását és a kölcsönös megértést.

Az Orbán-rezsim két fő okból alakított ki hegemóniát a szomszédos országokban élő magyar kisebbségi közösségek felett: először is, hogy biztosítsa a kettős állampolgárok szavazatait a magyarországi országgyűlési választásokon, és másodszor, hogy közvetett befolyást gyakoroljon ezeknek az országoknak a többségi politikájára. A rezsim hatalmi-politikai érdekei mentén kihasználta ezeket a közösségeket, helyettük pedig inkább saját politikai célokat követett.

A magyar kisebbségi közösségekben terjesztett dezinformációs narratívák az Orbán-rezsim hatalmi-politikai érdekeit szolgálják, ugyanakkor károsak lehetnek Magyarország és a magyar diaszpóra érdekeire nézve. Az ilyen narratívák terjesztése gyengítheti a közösségek autonómiáját, kohézióját és önvédelmi képességét az ellenséges politikai vagy információs befolyással szemben. Emellett növelhetik a belföldi dezinformációkra vagy félretájékoztatásra való fogékonyságot, a külföldi ellenséges befolyásolási műveletekkel szembeni kiszolgáltatottságot és általános bizalmatlanságot a független média iránt mind a többségi, mind a kisebbségi lakosság körében.

B.162/2014/49

Az alábbi ítélet tényállását röviden összefoglalnám, mivel a gyűlölet-bűncselekmények körében ez is egy érdekes esetnek tekinthető és csak érdekességként szeretném bemutatni.

A vádlottak egy a söröző közelében található padon beszélgettek. Majd nem sokkal később felfigyeltek az elefántcsontparti állampolgárságú, Magyarországon oltalmazottként tartózkodó, fekete bőrű AB nevű sértettre, aki a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Menekülteket Befogadó Állomásáról igyekezett gyalogosan a vasútállomás, az úgynevezett kisállomás felé. Amikor a járdán haladó sértett a vádlottak közelébe ért, a vádlottak a sértett bőrszíne, faji, illetőleg nemzeti hovatartozása, származása miatt útját állták; II. r. vádlott sértett felé intézett „Black man, go back to Africa! Here is Hungary not Africa! (Fekete férfi menj vissza Afrikába! Ez itt Magyarország, nem Afrika!)" felszólítása után I. r. vádlott a padról felállva tenyérrel arcon ütötte a sértettet. Az újabb ütése a sértett feje felé emelt karját érte, majd az I. r. vádlott harmadik, ököllel történő ütése a sértett halántékát érte el.

A sértett végül is visszafordulva a Menekülteket Befogadó Állomás irányába, a Kossuth utcán futott el, a vádlottak pedig követték őt. Majd azok után, hogy a rövid ideig a sértett után szaladó vádlottak egy kereszt utcába lefordulva látszólag felhagytak a sértett üldözésével, a sértett megint a vasútállomás felé indult úgy, hogy egy esetleges további támadás elhárítása céljából egy körülbelül 150 cm hosszúságú falécet, kerítéslécet vett magához.

Miközben a sértett a faléccel a kezében ismételten a vasútállomás felé vette az irányt, még a Kossuth utcán az őt követő I. r. vádlott lesből mögé került, és megütötte. A sértett védekezett a vádlott támadásával szemben. Az ekként kialakult dulakodás során pedig AB nevű sértett a nála lévő faléccel megütötte az I. r. vádlottat, akinek a faléc a védekezésként felemelt kezét találta el amelynek során az I. rendű vádlot egyikt ujja eltört.

Ezt követően a sértett pedig az esetleges további bántalmazás elől az eredeti úticéljának megfelelően a vasútállomás felé futott el.

I. r. vádlott magához vette a sértett által eldobott lécet, majd miután még a Kossuth utcában csatlakozott hozzá az előzőekben szintén a sértett után eredő II. r. vádlott is és az I. r. vádlottat ért bántalmazás miatti felháborodásukban mindketten a vasútállomás felé indultak a sértett kérdőre vonása céljából.

Amikor a vádlottak a vasútállomásra értek, akkor már ott, a „B" peron mellett tartózkodott a vonatra várakozó, korábban szintén a menekülteket befogadó állomásról induló, még a Kossuth téri bántalmazást megelőzően AB nevű sértettől némileg lemaradva haladó, guineiai állampolgárságú EA feleségével, az eritreai állampolgárságú SA-val, és 4 hónapos kisgyermekükkel, valamint a szomáliai állampolgárságú DC-vel együtt, akik a bántalmazása után odaérkező AB nevű sértettel beszélgetni kezdtek.

A felüljáró lépcsőjéről az állomás peronjára lefelé haladó vádlottak meglátva a társaságnál álló AB nevű sértettet feléje indultak. Ezt észlelve a társaság tagjai - köztük AB nevű sértett is - elfutottak a peronról, egy nagyobb méretű hátitáskát és egy oldaltáskát is hátrahagyva.

A peronra leérkező vádlottak közül I. r. vádlott rögtön az elszaladó sértett után indult, míg II. r. vádlott dühében a hátrahagyott hátitáskát a cipzárjánál széttépte, majd azt a sínek közé dobta, miközben a hátizsák ruhaneműkből álló tartalma a peronon és a sínek között is szétszóródott.

Majd II. r. vádlott is csatlakozott a sértett keresésére indult I. r. vádlotthoz, s miután észrevették az egyik állomás melletti utcában várakozó, figyelő AB nevű sértettet futva üldözni kezdték őt.

AB nevű sértett a vádlottak elől a vasútállomásra menekült vissza, nyomában az I. r. vádlott haladt. A sértett átszaladt a „B" peron felőli sínpályán, átugrott a sínpályákat elválasztó korláton, majd az „A" peron közelében utolérte őt az I. r. vádlott, aki „Meg mertél ütni? Eltörted az ujjamat! Megdöglesz!" felkiáltásokkal a kezében lévő, korábban a sértett által használt kerítésléccel több ízben megütötte a sértettet, melynek során a léc több darabra esett szét.

Ekkor ért oda az „A" peron felüljáró részének lépcsőjéről lefelé futó II. r. vádlott, aki bekapcsolódott a sértett bántalmazásába akként, hogy a már sínek között fekvő sértettet többször megrúgta.

A bántalmazás miatt vérző fejsérülést szenvedett, rövid időre eszméletét is elvesztő sértettet aztán a vádlottak a peronra emelték, majd ismételten a sínek közé helyezték, de „Nem vagyunk mi gyilkosok!" felkiáltással végül a peronra rakták őt le, a kezénél és lábánál fogva kiemelve a sínek közül.

MEGJEGYZÉS: 

A Gyűlölet-bűncselekmények elleni munkacsoport szakmai anyagaiban találhatók különböző útmutatók, amelyek között szerepel például az "előítélet indikátorok" címmel ellátott dokumentum is. Ebben a dokumentumban a munkacsoport összegyűjtött olyan objektív tényeket és körülményeket, amelyek alapján feltételezhető, hogy a bűncselekményt előítélet motiválta. Ezen indikátorok közül kiemelnék egyet:

"A gyűlölet-bűncselekményeknek gyakran célja, hogy „üzenjenek”, hogy az elkövető megfélemlítse, megalázza a sértettet és rajta keresztül azt a csoportot, amelyhez védett

tulajdonsága (pl. zsidó, fekete bőrű) alapján tartozik. Ezért az elkövető gyakran egyértelművé teszi, hogy a cselekményre miért került sor. Ilyen megnyilvánulás lehet a

sértett közösséghez való tartozásának nevesítése, különösen a közösség megnevezésére elterjedt sértő kifejezés, vagy a közösség nevéhez kapcsolt sértő jelző

használata ; vagy utalás arra, hogy a sértettnek és közösségének nincs helye az adott környéken, településen vagy az országban (pl. „go back to Africa”). A megnyilvánulás a közösségre utaló gesztus (pl. náci karlendítés) vagy akár írott megnyilvánulás (pl. falfirka a helyszínen vagy a sértett házán, rajz a sértett testén) formáját is öltheti. Ehhez hasonlóan az elkövető megjelenése (pl. szélsőséges szervezetek

egyenruhája, fehér cipőfűzős bakancs) is az előítéletes indítékra utalhat.

Előítélet-indikátorok az alábbi linken elolvashatók teljes egészükben:

https://gyuloletellen.hu/szakmai-anyagok

Horváth Aladár emlékeztetett, hogy a 2008-2009-ben cigányok ellen elkövetett újnáci terrorcselekményeket - melyek hat halálos áldozatot követeltek - a Jobbik és a Magyar Gárda cigányellenes médiaháborúja, uszító propagandája előzte meg. Horváth szerint elemi érdek, hogy "az újnáci pogrom ne ismétlődjön meg, útját kell állni a gyűlölet pusztító folyamatainak."

A Mi Hazánk által tervezett rasszista demonstrációjának betiltását vagy korlátozását több emberjogi és roma szervezet is követelte.

KITEKINTÉS: 

Juhász Attila 2010-es tanulmánya foglakozott a cigánybűnözés fogalmával, szerinte a „fogalom rendszerváltás utáni karrierje 2005 első hónapjaiban kezdődött”, amikor a Tomcat néven elhíresült Polgár Tamás blogger és provokátor az MTV műsorában vitázott György Péter esztétával egy Oláh Action elnevezésű, cigányok kiirtását szimuláló számítógépes játékról. Polgár a vitát követő hónapokban is „a cigányság egyes csoportjainak bűnözésre való determináltságát hangoztatta”, aminek következtében közéleti vita bontakozott ki. Juhász értékelése szerint ekkor kezdett el terjedni a „cigánybűnözés” szó. Elterjedését nagyban segítette az ún. Mortimer-ügy: 2005 májusában egy szakközépiskolás fiú a 21-es busz budai, Várfok utcai végállomásánál szamurájkarddal életveszélyesen megsebesítette a 15 éves, roma származású Patai Józsefet. A közbeszédben rögtön rasszista indíttatású bűncselekményként terjedt el az eset, és antirasszista demonstrációt is meghirdettek, amire Polgár Tamás és Toroczkai László ellentüntetést szervezett. De rövid időn belül kiderült, hogy az elkövető Gyurcsa Mihály is roma származású volt. 2006 októberében egy jóval tragikusabb eset, az olaszliszkai gyilkosság kapcsán került elő újra a fogalom: Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a helyiek meglincselték, miután tévesen azt gondolták, elütött egy 11 éves kislányt, aki valójában csak átfutott az autó előtt, majd beesett az árokba. Szögi azért szállt ki az autójából, ahol saját két kislánya is utazott, hogy megnézze, jól van-e a lány, ekkor támadt rá a lány bátyja. Az ügy óriási felháborodást keltett, és a Jobbik 2006 decemberében elindította a Ciganybunozes.com oldalt. Juhász Attila szerint „Ekkor történt a következő jelentésváltozás: a médiában a cigányokról korábban alkotott, butaságot, munkakerülést, tyúktolvajlást, de összességében ártalmatlanságot sugalló sztereotípia megváltozott, és a nyilvánosságban kibontakozott az agresszív, veszélyes, gyilkos cigány képe.”

A Jobbik 2006-tól kezdve felhasználta a „cigánybűnözés” gondolatát kampányüzenetként, az igazság egyedüli kimondójaként pozicionálva magát. A „cigánybűnözéssel” kapcsolatos diskurzus 2009-ben hágott a tetőfokára, a Cozma-gyilkosság után. A gyilkosság 2009 februárjában történt: Marian Cozma román válogatott kézilabdázót egy tömegverekedés során három roma származású elkövető halálosan megsebesítette egy veszprémi szórakozóhely előtt. Cozma több csapattársa is megsérült az összetűzés során.

Ugyanakkor a romák ellen 2008-2009-ben elkövetett rasszista indítékú gyilkosságsorozat, amely hat halálos áldozatot követelt, nem határozta meg ennyire a közbeszédet.

Azonban volt olyan kutatás, amely azzal foglalkozott, hogy van-e valóság alapja annak, hogy a cigánybűnözés ilyen gyakori lenne-e mint azt a médiában szerepeltetik:

Az eredmények alapján az derült ki, hogy a 2000-es években a regisztrált bűncselekmények száma folyamatosan csökkent és, hogy az országban pont ott követik el a legtöbb bűncselekményt, ahol a cigányok aránya elmarad az országos átlagtól, a bűnözés Magyarországon is, ahogy a világban általában, inkább városi jelenség.

A kitekintés forrása: https://merce.hu/2020/05/29/mert-megint-itt-tartunk-nem-nincs-olyan-hogy-ciganybunozes/

A cikkben a Mi Hazánk Mozgalom vendégmunkás-bűnözésről beszél.

Orbán Viktor 2017-ben azt állította: „mi nem hívtunk ide soha senkit se vendégmunkásnak, se semmilyen más okból, hogy itt éljenek velünk”. Pár évvel később, idén tavasszal pedig már azt mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén: „a magyar gazdaságnak egy-két éven belül szüksége lesz félmillió új munkavállalóra”. Ehhez azért hozzátette, hogy szükség van ugyan erre a sok-sok új munkásra, „de ez nagyon sok kérdést vet fel”. Szerinte a gazdasági észszerűség csak az egyik szempont, „mert láttuk már pár nyugat-európai ország vendégmunkásokkal megterhelt helyzetét”, és a vendégmunkásokkal kapcsolatban nagyon nagy óvatosságra van szükség.

A gyakorlatban azt látjuk, hogy egyre több külföldi vendégmunkás érkezik Magyarországra, mivel a termelővállalatok és toborzóirodák fokozatosan növelik a számukat. Csak tavaly 81 ezerrel nőtt a beáramló vendégmunkások száma, és a következő években, évtizedekben még többet várhatunk, mivel sok ágazatban hosszú ideje súlyos munkaerőhiány tapasztalható. A hegesztők, targoncások, kamionsofőrök és betanított munkások száma is alacsony, ezért más országokból érkező munkavállalók veszik át ezeket a feladatokat.

Problémát jelent, hogy hogyan lehetne beilleszteni 200-300 ezer idegen munkavállalót a hazai erőteljes idegenellenességbe, különösen úgy, hogy ezek az emberek már meglévő munkára érkeznek, és rendelkeznek érvényes munkaszerződéssel. Példaként említik a Mikepércs esetét, ahol a polgármester kínai vendégmunkásokat tett ki egy lakóövezeti házból, vagy Hajdúszoboszlón, ahol a lakosok dühösek és elkeseredettek a vendégmunkások miatt. A polgármester arra kérte a helyi lakosokat, hogy jelentsék azokat az eseteket, ahol vendégmunkások elszállásolását tapasztalják vagy gyanítják.

Toroczkai László ahhoz ragaszkodik, hogy „Magyarország magyar ország maradjon”, ehhez viszont szerintük egy teljesen más munka- és gazdaságpolitika kell, amiben a magyarok „tisztességes fizetést” kapnak. „Addig is, amíg az általunk elképzelt száznyolcvan fokos fordulat nem történik meg, minden lehetséges törvényi eszközt meg kell ragadnunk annak érdekében, hogy minél kevesebb harmadik világbéli vendégmunkás tartózkodjon hazánkban”

A Mi Hazánk tovább ment egy lépéssel: ők nemcsak elutasítják a vendégmunkásokat, hanem már meg is találták köztük a bűnözőket, akiket csak úgy hívnak: vendégmunkás-bűnözők.

Mit ért a Mi Hazánk a vendégmunkás-bűnözés alatt?
 

„Nagyon egyszerű: bármely, Magyarországon tartózkodó vendégmunkások által elkövetett bűncselekményeket. Mivel ezek a migráns munkavállalók döntően olyan térségekből érkeznek (India, Pakisztán stb.), ahol egészen más kulturális szokások honosak, így törvényszerűek a súrlódások, gyakorlatilag az összes olyan érvet fel lehetne sorolni itt is, amit a kormány médiájában az illegális migráció kapcsán fel szoktak. Csakhogy mi ellenezzük a legális migrációt is. És ha valakit megtámadnak, azt nem fogja vigasztalni, hogy »illedelmesen kopogtató« legális migráns, vagy a kerítésen átmászó illegális migráns volt az elkövető”

AZ ÖSSZEHASONLÍTÓ JOG ESZKÖZÉVELA GYŰLÖLET ELLEN - Az online gyűlöletbeszéd, zaklatás és megfélemlítés nemzetközi szabályozása

(Szerkesztette: Nagy Ferenc)

Horváth Attila - Új kihívások, új törvények: a gyűlölet- bűncselekmények és a cyberbullying szabályozása Írországban 

Írországban már 1989 óta létezik egy speciális törvény a gyűlöletbeszéd ellen, amely nemcsak a közvetlen gyűlöletbeszédet tiltja, hanem szélesebb körűvé teszi a tiltást. Az elfogadásakor a törvényt előrelépésnek tartották, és egyetértettek abban, hogy szükség van a jogszabályra, főleg a rasszista uszítás elleni küzdelem érdekében. A törvény alapvetően három tevékenységet tilt: írásos anyagok közzététele vagy terjesztése, szóbeli vagy írásos nyilvános uszítás, valamint képek vagy hangfelvételek terjesztése, megjelenítése vagy lejátszása.

A törvény értelmében az írásos anyagok, a szóhasználat, a viselkedés, a képek vagy a hangok csak akkor minősülnek gyűlöletkeltőnek, ha fenyegetőek, gyalázkodóak vagy sértőek, és szándékosan vagy valószínűsíthetően gyűlöletet szítanak a rassz, bőrszín, nemzetiség, vallás, etnikai vagy nemzeti hovatartozás, vagy szexuális orientáció alapján. A vádlott mentesülhet a büntetőjogi felelősség alól, ha nem szándékosan szította a gyűlöletet, és bizonyítja, hogy nem volt tisztában az írott vagy hanganyag tartalmával, és nem is gyanította, hogy az fenyegető, gyalázkodó vagy sértő. Emellett ha a vádlott egyedül volt otthon a cselekmény elkövetésekor, és nem feltételezte, hogy más emberek hallhatják vagy láthatják a szavait, viselkedését vagy az írott anyagot, akkor sem állapítható meg büntetőjogi felelőssége. A vádlott azt is bizonyíthatja, hogy nem szándékosan, fenyegetően, gyalázkodóan vagy sértően szólt, viselkedett vagy írt, és nem is gyanította, hogy ezek a megnyilvánulások fenyegetőek, gyalázkodóak vagy sértőek lehetnek.

A Gybcstv. számos kritikákat kapott a 2000-es években. Keogh például "papírtigrisnek" nevezte a törvényt, utalva a jogszabály hatékonyságának kérdésességére. Kifogásolta a "körülményekre tekintettel valószínűsíthetően gyűlöletet szítanak" kifejezést, mivel szerinte az alapján minősítik a gyűlöletkeltő magatartást attól függően, hogy kire irányul a közlés. Emellett javasolta a "fenyegető, gyalázkodó vagy sértő" kitétel törlését, mert ez további, "finomabb" gyűlöletkeltési formákat is büntetne.

Cowhey az elvi kifogásait fejezte ki a Gybcstv. ellen, amiért a törvény a szólásszabadság korlátozásától közelíti meg a problémát. Szerinte helyesebb lenne, ha a törvény a közrendi kérdésként tekintene a gyűlöletkeltésre. - Itt kitérnék arra, hogy szerintem nem a közrend oldaláról kell megítélni, mivel élő emberekről beszélünk, akiket valamilyen hátrány ér a tulajdonságuk miatt.

Cowhey szerint a Gybcstv. hatékonysága megkérdőjelezhető, mivel az alapján a vádemelések száma alacsony, és a vádemelések eredményeinek aránya csekély. Úgy véli, hogy a közrendvédelmi törvény alapján történő vádemelés hatékonyabb lehetne, mivel nem kellene bizonyítani a gyűlöletkeltő szándékot.

2019-ben az Igazságügyi Minisztérium nyilvános konzultációt kezdeményezett a Gybcstv. felülvizsgálatáról. A jogalkotó négy kérdésben kérte ki a szakértők véleményét:

1. Szükséges-e a védett tulajdonságok (rassz, bőrszín stb.) körét bővíteni (pl. a fogyatékossággal vagy a genderidentitással)?

2. Szükséges-e a gyűlölet (hatred) kifejezést más kifejezéssel helyettesíteni?

3. Szükséges-e úgy módosítani a törvényt, hogy azt hatékonyabban lehessen alkal-

   mazni az online világra is?

4. Szükséges-e a „szándékosan vagy – a körülményekre tekintettel – valószínűsíthetően gyűlöletet szít” tényállási elemet módosítani, megkönnyítendő a bizonyítást?

A minisztérium anyaga egyben elismeri, hogy a „szándékosan vagy – a körülményekre tekintettel – valószínűsíthetően gyűlöletet szít” fordulat magasra teszi a lécet a bizonyításnál.

A beérkezett anyagok közül kiemelendő a következő javaslat:

1. a védett tulajdonságokat ki kell terjeszteni a nemen, fogyatékosságon, családi állapoton és életkoron alapuló – akár valós, akár vélt – tulajdonságokra.

2. a „gyűlölet” fogalmát pontosan kell definiálni;

3. hatékonyabb fellépés szükséges az online gyűlöletbeszéd ellen;

4. a büntetőeljárás során szükségtelen legyen vizsgálni, hogy az elkövetés tárgyát képező kommunikáció szándékosan szít-e gyűlöletet.

Az új törvénytervezet 2021-ben készült el, amely a következő változásokat hozta magával:

1. megváltozik a gyűlölet definíciója; a Gybcs.-tervezet értelmében a gyűlölet (hatred) olyan mértékű utálat, erőteljes ártó szándék vagy ellenségeskedés, amely nagy valószínűséggel egy személy vagy személyek csoportja ellen irányuló, azok védett tulajdonságával kapcsolatos káros vagy jogszerűtlen megkülönböztetést eredményez

2. a védett tulajdonságok köre kiegészül a társadalmi nemmel (gender) és a fogyatékossággal

3. a következőre módosul a gyűlöletkeltés alaptényállásának elkövetési magatartása: „aki a nyilvánosság vagy a nyilvánosság egy része előtt bármilyen eszközzel egy másik személy vagy személyek csoportja ellen, azok valódi vagy vélt védett

   tulajdonsága miatt szándékosan vagy gondatlanul gyűlöletet szít”

(...) Az említetteken kívül az Írországi Prohibition of Incitement To Hatred Act (Gybcstv.) számos más újítást hozott magával, többek között például az alaptényállások körét is bővítette.

Az írországi szabályozás szerintem tökéletes példa arra, hogy az országok mennyire eltérően kezelik a gyűlöletet mint motivációt. Van olyan ország ahol önálló törvény szabályozza mind a gyűlöletbeszédet, mind a gyűlölet-bűncselekményeket, máshol pedig maga a feltételezés sem tud felmerülni, hogy a gyűlöletbeszédet büntetni kellene. Nem is bizonyítja ezt jobban az, hogy az Ír szabályozás a magyar médiában "szájkosártörvény" elnevezéssel jelent meg.