az üres templomba besurranok. 
Egy lélek, aki Istent látogat. 
A szentek komoly arca rámragyog. 
  
Ha násznép járt ma itt: feledve rég, 
és mise sincs, se karinges papok, 
az oltáron két öröklámpa ég, 
az Istenemmel egyedül vagyok. 
  
A templom üres, a lelkem tele. 
Megértjük egymást, pedig nincs szavunk, 
itt állok, szemben állok Ő vele 
s nem látja senki, hogy együtt vagyunk. 
  
Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma 
csak fürkészem a nagy Akaratot; 
úgyis addig állok, míg Ő akarja 
s ha nem akarja: összeroskadok. 
  
Olyan végtelen áhitat fog el, 
mintha erdőben néznék csillagot, 
ahol az örök, ős csend ünnepel, 
pedig – csupán egy templomban vagyok.