Olyan süket, mint a föld.

Nem esik a földnél lejjebb.

Majd a föld alá süllyed.

Én bírom, csak a föld is bírja.

A földbe gyökerezetta lába

Olyan piszkos, mint a föld

Imbolyog alatta a föld.

Kihúzza a földet valaki alól.

Fekete teremben terem a jó búza.

Nem minden föld termi a z észt.

Megötötted a földet.

A föld is öregszik

 

Ha nagy leszek, erdész leszek

védem a fát, s a réteket.

Védem a szép virágokat,

erdőszéli királyokat

Erdő , mező sok lakóját,

mókust, farkast, őzet, rókát.

Megvédem a hűs vizeket,

folyót, tavat, tengereket.

bálnát, harcsát, gyors pisztrángot,

kecskebékát siklót, rákot. 

Bevarrom az ózon lyukat,

Föld mélyébe fúrok kútat.

Vigyázok az anyaföldre,

Ha rámbízzák nem megy tönkre.

Megszépül a földi élet,

ami élő, téged éltet.

Ha a napnak lába volna,

bizonyára gyalogolna.

Ha pedig keze is lenne,

akkor ő is cipekedne,

s leülne, ha elfáradna,

ide mellénk, a kis padra.

Kérges kezét térdre ejtvén,

merengne a holdas estén.

Úgy várná be, szépen ülve,

hogy őt a föld megkerülje.

Hozzávalók:

660 g finomliszt

1 tojás

1 tojás sárgája

1 dl olaj

2 ek. burg.pehely (elhagyható vagy 1 ek. tejporral helyettesíthető)

1 ek. cukor

1,5 tk. só

kb. 4 dl tej

4 dkg friss élesztő

Kenéshez:

5-6 dkg olv. vaj

A tetejére:

1 tojás

napraforgó, len,-szezámmag

A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgép üstjébe készítjük és a 20 perces dagasztás programmal összeállítjuk. Kikapcsoljuk a gépet (vagy áttesszük a tésztát egy kelesztőtálba) és 30-35 percig hagyjuk kelni.

Lisztezett felületre borítjuk és két egyforma darabba vágjuk.

Az egyik tésztát 5 egyforma részre osztjuk és egyenként gömbölyítjük.

Hagyjuk pár percig pihenni.

Addig a másik tésztát vesszük elő. Leválasztjuk az egy negyed részét, cipót formázunk belőle, félretesszük, ez lesz a kalács közepe. A maradék háromnegyed részt szintén öt egyenlő részre osztjuk és gömbölyítjük.

Hagyjuk pihenni.

Elővesszük az első öt tésztagombócot. Egyesével egy kb. 22-23 cm átmérőjű kört nyújtunk belőle.

Az elsőt rögtön sütőpapírra helyezzük. Megkenjük olvasztott vajjal.

Kinyújtjuk a másodikat is és az első tetejére helyezzük. Megkenjük, erre jön a harmadik lap, azt is megkenjük, erre a negyedik, amit szintén megkenünk. Az utolsó lapot nagyobbra nyújtjuk, akkorára, hogy a négy réteg oldalát is befedje.

A tészta közepét nyolc részre vágjuk, úgy, hogy körben egy cm szélességben egyben hagyjuk:

A cikkeket kihajtjuk.

Most az öt kisebb gombócot nyújtjuk, kenjük, és rétegezzük, pont úgy, mint az előzőt, de csak 14-15 cm átmérőre.

Ha készen van, akkor a már kihajtott tészta közepébe helyezzük.

A közepét ugyanúgy, mint az előzőt, nyolc részre vágjuk, a szélén egy centimétert egyben hagyva. A bevágásokat úgy végezzük, hogy az előző sor kihajtott szirmai közé essenek ezek a belsők:

Ha kész a bevágás, akkor óvatosan ezeket is kihajtjuk. A közepébe helyezzük a félretett cipót.

A kalácsot a sütőpapír segítségével sütőlemezre helyezzük. Én a tepsi hátulján sütöttem, hogy a széle ne nyomja el.

Letakarjuk és 30 percig hagyjuk kelni. Ezalatt a sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A megkelt tésztát egy egész, felvert tojással lekenjük. A közepét és a szirmokat megszórjuk napraforgó,-len,-vagy szezámmaggal.

Sütési ideje kb. 30-35 perc, 10-15 perc után ha nagyon pirulna egy fóliát kell ráteríteni.

Kora reggel volt. A nyári Nap ébredező sugarai még csak éppen hogy kibújtak horizont peremén nyújtózkodó dombok mögül.

- Azt hiszem, ma ismét csodálatos napunk lesz - mosolygott csillogó tekintettel a Napocska.

Körbepillantott a hegyes-dombos vidéken, majd arrébb terelt néhány - már kora reggel rakoncátlanul ficánkoló - felhőgyereket.

- Sem eső, sem pedig zivatarfelhőt nem látok közeledni – azzal kibújt a bárányfelhő-paplan alól és szép komótosan elindult, hogy ismét mosolyt varázsoljon az emberek arcára.

Amikor felkelt a Nap, Harmat Tündér már javában serénykedett.

Lenge kis ruhácskájában olyan légiesen reppent egyik kertből a másikba, hogy még a pillangók is megirigyelhették volna a mozdulatait.

Látszott rajta, hogy kedvét leli abban, hogy minden hajnalban bejárja az egész környéket és kecses ívű kis kancsójából parányi harmatcseppeket hint mindenfelé. Nyomában már ébredeztek a növények, a virágok kelyhében összegyűlt harmatcseppekben pedig a korán kelő kis bogárkák mosták ki szemeikből az álmot.

Harmat Tündér nem győzött betelni az ébredő táj látványával.

- Nem telik el úgy nap, hogy ne csodálkoznék rá valami újdonságra –lelkendezett, amint megpillantotta barátnőjét, a kis Hajnal Tündért.

- Legjobban azt élvezem, amikor odaérkezem ahhoz, az erdő közelében lévő házhoz. A kertjében kora tavasztól késő őszig pompáznak a szebbnél szebb virágok. Némelyiknek olyan kellemes, bódító illata van, hogy még Szellő Tündér is örömét leli benne. Felkapja a virágokat körüllengő illatfelhőt és repíti, repíti… szeretné, ha mások élvezhetnék ezeket a finom illatokat. Gyere velem! Megmutatom neked is azt a pompás kertet.

- Szívesen megnézem, hiszen én is nagy rajongója vagyok a virágoknak – mondta örömmel Tavasz Tündér, miközben barátnője után reppent.

- Igazán jó emberek élhetnek ott, hiszen szeretettel, és odaadással gondozzák a növényeiket. A két kisgyermek pedig boldogan segít a szüleinek minden kerti munkában. Az is előfordul, hogy teljesen egyedül serénykednek a virágok körül. Hunyd csak be a szemed és szippants jó mélyet a levegőből! Érzed? Arra kell repülünk, ahonnan ezek a pompás illatok áradnak.

Miközben az erdő felé repültek, Harmat tündér egyfolytában szórta, szórta a körülöttük lévő növényekre az üdítő, hűs harmatcseppeket.

- Már ide is érkeztünk – mutatott egy ház felé a kis tündér.

- Jaj, mi ez a szörnyűség? - kapott rémülten a fejéhez és ijedtében még a harmatvizes korsót is majdnem kiejtette a kezéből.

- Hol vannak a pompás virágok, fák, bokrok? És hol van a szép, zöld, süppedős pázsit? Ez borzasztó! Eltűntek a színek… csupa fekete minden.

- Ki művelhetett ilyen gonoszságot? Mi lesz, ha felébrednek a gyerekek? Biztosan nagyon el lesznek keseredve, hogy mi lett a gondosan ápolt kertjükből – hüledezett a barátnője is.

Éppen akkor ért oda Szellő Tündér.

- Nahát! Miféle gonosz manó művelhetett ilyen csúfságot? – ámuldozott, hiszen ő is örömmel látogatta meg a szép, gondozott kertet naponta többször is.

- Gonosz manó? Mintha te tudnál valamit… - vonta össze gyanakvón a szemöldökét Hajnal Tündér.

- Tudni ugyan nem tudom, de sejtem. Tegnap délután éppen a szomszédos erdőben muzsikáltam egy öreg tölgyfa ágain, amikor tanúja voltam egy beszélgetésnek. Néhány huncut kis koboldgyerek arról beszélgetett, hogy vezetőt választanának maguk közül. Természetesen mindenki saját magát szerette volna megszavaztatni vezérnek, így hát nem tudtak dönteni. Annyiban maradtak, hogy a vezetőnek ötletesnek, rafináltnak, huncutnak kell lennie, így azt fogják megválasztani e fontos posztra, aki ma estig a legnagyobb huncutságot követi el.

- Jó, jó. De ebből hogyan következtetsz arra, hogy ezt a gonoszságot közülük követte el valaki? – faggatta izgatottan Tavasz Tündér.

- Egyszerű. Tegnap este láttam az egyik kis koboldot, amint az erdő mélyén csordogáló pataknál ücsörgött. Nagyon izgatottan és elmélyülten tanulmányozott egy ősrégi könyvet, melynek a címe az volt, hogy: Varázskeverékek átváltoztató varázslatokhoz. Akkor még nem is tulajdonítottam neki komolyabb jelentőséget. De reggel ismét találkoztam a kis kobolddal, amint ebből az irányból szaladt, kezében egy sötét, festékes doboznak tűnő valamivel. Néhány perc múlva pedig, amikor megpillantottalak benneteket, már ez a rettenetes látvány tárult a szemem elé.

- Igaza van Szellő Tündérnek. Ez nem lehet véletlen – bólogatott Tavasz Tündér, majd jelentőségteljesen egymásra pillantottak és elreppentek a szomszédos erdő felé. Meglepetten tapasztalták, hogy a vén tölgy alatt már javában tanácskoztak a kópé kis koboldok.

Kacarászva mesélték egymásnak, hogy ki milyen csínyt követett el. Ám nem maradtak sokáig titokban a huncutságok. A haszontalan kis lurkóknak még a hang is a torkukon akadt, amint megpillantották a feléjük közeledő idős koboldokat.

- Ugye nem szeretnétek, ha a gonosz varázslataitok miatt el kellene hagynunk az otthonunkat? Több száz éve élünk már itt békességben, az emberek szomszédságában. Gormon, a főkobold éppen most indult útra, hogy visszaváltoztassa az erdő mellett lévő virágoskertet. Valljátok be őszintén, ki volt az, aki elcsente a könyvtárból az Átváltoztató varázslatok könyvét?

A kis koboldok lehajtott fejjel, megszeppenve álltak, de senki nem vállalta magára a gonosz varázslatot.

- Úgy, szóval nem jelentkezik önszántából a bűnös. Akkor kénytelen vagyok valami fondorlattal rájönni. Ne izguljatok, nem történik semmi furcsaság. Legalábbis annak biztos nem lesz meglepő, aki elkövette azt a gonosz csínyt – figyelmeztette őket és már emelte is a magasba apró kezeit, majd a kis koboldok felé mutatva rákezdte:

- Piros, fehér, lila sárga -

potyogjon le mind a sárba!

Cipőd kékje, ruhád zöldje -

hulljon alá mind a földre!

Ne higgyétek, hogy ez átok…

fekete színt küldök rátok

Amikor az utolsó szó is elhagyta az ajkát, az összes kis koboldról eltűntek a színek. A ruhájuk, cipőjük, hajuk, de még az arcuk is fekete lett.

Amint észrevették, mindannyian keserves zokogásban törtek ki. Legnagyobb rémületükre még az arcukon végigcsordogáló könnycseppjeik is koromfekete színűek voltak.

- Ugye, nem is olyan mókás dolog feketének lenni? - szólalt meg Darmin, a rangidős kobold.

- Most legalább láthatjátok, hogy egy-egy gonosz varázslattal mekkora keserűséget tudtok okozni valakinek. A kezdeti rémület után azért elmondom, nem fogtok örökké így maradni. Egy kis idő múltán visszatérnek rátok a színek. Na persze nem mindenkire - egy valaki sajnos továbbra is fekete marad. Az, aki elkövette ezt a rosszaságot – pillantott rájuk komor tekintettel.

Igaza volt Darminnak. Néhány perc elteltével Arion kivételével az összes kis kobold szép lassan elkezdte visszanyerni korábbi színeit.

- No, most már látom, hogy ki volt a bűnös. Éjfélkor összeül a Kobold Tanács. Ott fogjuk eldönteni, hogy milyen büntetést szabjunk ki rád. Addig is ilyen fekete maradsz. Utána pedig csak akkor térnek vissza rád a színek, amikor letöltötted a büntetésed és őszintén megbánod, amit tettél.

A kis tündérek megkönnyebbülten egymásra mosolyogtak, majd visszareppentek az elcsúfított virágoskert felé. Mire odaértek, a kert - Gormonnak, a főkoboldnak köszönhetően - már ismét a régi színeiben pompázott.

Hajnal Tündér boldogan hintette szét felette a napfényben megcsillanó harmatcseppeket. Még éppen időben, hiszen a két kisgyermek vidám kacagással szaladt ki, hogy ezen a verőfényes reggelen ismét köszöntsék kedvenc növényeiket.

Szellő Tündér is mosolyogva, lágy fuvallattal cirógatta végig a fák zöldellő lombjait és a virágok tarka színekben tündöklő, illatozó szirmait.

Arion pedig valóban megbánta az általa csak apró huncutságnak gondolt koboldcsínyt. Ugyan megmaradt annak a kis huncut, pajkos koboldnak, aki korábban is volt, de ezután soha többé nem kísérletezett olyan csínytevéssel, amivel másnak szomorúságot okozott volna.

egy méter átmérőjű volna, és

a levegőben lebegne valahol, néhány 

arasznyira a talaj felett, az emberek a világ

minden tájáról csodájára járnának. Körbesétálnák, 

gyönyörködnének hatalmas óceánjaiban, csillogó tavacs-

káiban, és az azokat összekötő vízerekben. Megcsodálnák

dudorait és mélyedéseit, a körülötte lebegő vékony gázréteget

és a benne rezgő párát. Megcsodálnák, hogy miféle élőlények 

járkálnak a felszínén, úszkálnak vizeiben. Szentnek nyilvání-

tanánk, hiszen az egyetlen lenne, és féltve óvnák, nehogy baja

essék. Ez a gömb lenne a világ legnagyobb csodája. Az embe-

rek hozzá jönnének imádkozni, hogy meggyógyuljanak, hogy

bölcsességet kapjanak, hogy meglássák a szépséget és hogy 

ámuljanak azon, hogy ez hogy lehetséges. Szeretnék

és életük árán is megvédelmeznék, mert valahogyan

tudnák, hogy életük teljessége semmi sem lenne

nélküle. Ha a Föld csupán egy méter

átmérőjű volna ...........

A mókus család a világ közepén álló öreg tölgyfa odvában élte vidám mókuséletét. Mókuspapa és mókusmama szorgosan dolgozott, miközben nevelték négy virgonc kölyküket. Bojtosfül, Fürgeláb, Csillagszem és Picurka bizony feladta a leckét gondos szüleiknek, hogy rendre szoktassák őket. 

Munkába indulás előtt a mókusszülők figyelmeztették gyermekeiket, hogy távollétük alatt rendesen viselkedjenek. Ne veszekedjenek, ne rendetlenkedjenek, hanem mindegyikük végezze el szépen a rászabott feladatot. Bojtosfül ágyazzon be, Fürgeláb készítse el a reggelit, Csillagszem mosogasson el, Picurka pedig rakja el a játékaikat. A kismókusok mindent meg is ígértek, de amint szüleik kitették a lábukat a lakásból, hatalmas hancúrozásba kezdtek. A párnacsatát Fürgeláb kezdte, de Bojtosfül se hagyta magát, aztán Csillagszem és Picurka is bekapcsolódtak a játékba. Volt nagy visítozás, szállt a toll mindenfelé! Aztán repültek a plüssök, és más játékok is. A nagy hadakozásban kiborult a kosár, szanaszét gurult a télire gyűjtött dió, mogyoró. Az egész odú úgy nézett ki, mint egy nagy csatatér. 

Mikor jól kihancúrozták magukat, Csillagszem kinézett az odú ablakán. 

- Hűha! Ott jön mókusmama és mókuspapa! Gyorsan rakjunk rendet! – kiáltotta.  

A kismókusok sebtiben nekiláttak a takarításhoz. A párnákat a takaró alá dugták, a plüssöket egy kupacba dobálták, a szétgurult magokat a kosár alá rejtették, a szemetet pedig egyszerűen kisöpörték az odúból. Ártatlan képet vágva fogadták a szüleiket, mintha mi sem történt volna. Azok persze hamar észrevették a turpisságot.

- Nem lesz ez így jó gyerekek! Mindenki fogjon söprűt, lapátot, és fogjon hozzá a takarításhoz. 

A mókusgyerekek pironkodva fogtak neki a munkának, de aztán egész belelendültek. 

- Készen vagyunk! – jelentették büszkén a szüleiknek. 

- Nem úgy van az! – pirított rájuk az apukájuk. – Mi lesz a szeméttel, amit kisöpörtetek az odúból? Gyorsan ereszkedjetek le a fáról, és csináljatok rendet körülötte is!

A mókuskák cseppet sem bánkódtak a feladat miatt, sőt! Vidáman csúsztak le a fa törzsén, és kezdték takarítani a környékét. 

- Jaj, egy szellem! – kiáltott fel ijedten Picurka amikor egy nejlonzacskó meglebbent a szélben.  

- Az csak egy műanyag vacak! Ne ijedezz, hanem hozd ide, legalább lesz mibe tenni a szemetet! – nyugtatta meg Csillagszem.

Ekkor kétségbeesett zümmögés ütötte meg a fülüket. Egy eldobott üdítős palackból jött a hang. 

- Segítsetek! Nem tudok kijönni! – kiabálta Dönci dongó a palack belsejéből.

- Minek másztál bele? Kell neked mindig torkoskodni! – dorgálták meg a mókusok, de közös erővel addig rázták a flakont, mire Dönci végre kiszabadult.

Dönci megköszönte a segítséget, és elmondta, hogy bizony még sok mindent össze lehetne szedni, ami nem az erdőbe való. Felelőtlen emberek dobálták el azokat, és veszélyeztetik velük az erdő lakóit. 

- Kevesek vagyunk ahhoz, hogy minden szemetet összegyűjtsünk! – sopánkodott Picurka.

- Hívjunk segítséget! – javasolta Fürgeláb. 

Sebtiben összehívták az erdő lakóit. Jött is hamarjában mindenféle állat, süni, róka, szarvas, és hordták egy kupacba, amit találtak. 

- Van egy ötletem! – állította le őket Bojtosfül.- Gyűjtsük külön csoportokba az anyagokat! 

Így is tettek. Külön tették a papírt, a fémet, külön a műanyagot. A komposztálható hulladékot Guszti gilisztára bízták, hogy készítsen belőle porhanyós termőföldet. Éppen elkészültek, amikor hangos gyerekzsivaj ütötte meg a fülüket. Gyorsan fedezékbe vonultak. Kirándulók jöttek erdőbe, és észrevették a halomba rakott hulladékkupacokat.

- Ez a sok szemét hogy került ide? – néztek egymásra csodálkozva. - Legjobb, ha kivisszük az erdőből, mielőtt még bajt okoznának!

Azzal zsákokba rakták az anyaguk szerint összekészített kupacokat, és elszállították. Az állatok örömmel bújtak elő rejtekhelyeikről. Megdicsérték a mókusokat, hiszen az ő ötletük volt a takarítás, aminek következtében nem csak az odújuk, de még a tágabb környezetük is megszépült.