Ha nagy leszek, erdész leszek
 védem a fát, s a réteket.
 Védem a szép virágokat,
 erdőszéli királyokat
 Erdő , mező sok lakóját,
 mókust, farkast, őzet, rókát.
 Megvédem a hűs vizeket,
 folyót, tavat, tengereket.
 bálnát, harcsát, gyors pisztrángot,
 kecskebékát siklót, rákot.
 Bevarrom az ózon lyukat,
 Föld mélyébe fúrok kútat.
 Vigyázok az anyaföldre,
 Ha rámbízzák nem megy tönkre.
 Megszépül a földi élet,
 ami élő, téged éltet.

Kicsi mag a föld alatt Két öklünket egymás felé fordítva összetapasztjuk.
Napsugarat hívogat.
Ha a tavasz közeleg, Az egyik kéz mutatóujjával eljátsszuk a csíra növekedését.
Pici csíra növöget. Másik kezünkkel, ujjainkat lefelé fordítva mutatjuk, hogyan
Kapaszkodik a gyökér, kapaszkodik a gyökér.
Kis növényke fényre ér, A csírából zárt tenyérrel levélke lesz.
Nő a szára, levele, Karunkkal fölfele kúszunk.
Nyújtózkodik fölfele.
Bimbót ringat, szirmot nyit, Nyújtott ujjainkat összezárva bimbót formálunk,
Illatával beborít. azután lassan kinyitjuk tenyerünket, ujjainkat széttárjuk.

Földünk egy nagy pöttyös labda,
 száguld, röpül, mi meg rajta
 csücsülünk, pörög, forog az ebadta,
 csoda, hogy nem szédülünk.
 
 Jobbra dűl, meg balra dűl,
 hol melegszik, hol meg hűl.
 pötty van rajta ezeregy,
 szárazföldek, tengerek.
 
 Zöld pöttyök a dzsungelek,
 óceánok kéklenek,
 sárgállnak a sivatagok,
 sajna, foltjuk egyre nagyobb.
 
 Nyüzsgő pont is rengeteg,
 ezek meg mind emberek,
 jönnek-mennek, tesznek-vesznek,
 s nőnek a szeméthegyek.
 
 Vigyázzunk a Földanyára,
 e hátán cipelő labdára,
 nem kell hozzá menetjegy,
 s nincs belőle több, csak egy.

Egyszer volt, hol nem volt, volt a Világűrben egy bolygó. Messziről úgy nézett ki, mint egy kék üveggolyó. Irigykedve nézett rá a többi égitest, mert olyan gyönyörű volt.

 A Nap nagyon- nagyon büszke volt rá, hiszen Õ melengette fényével minden reggeltől estig. Ápolta, nevelgette, figyelte, hogyan fejlődik rajta az Élet…
 
 Gyönyörű kékségét a Földet borító tengerek, folyók, tavak adták. Smaragdszínben zöldelltek az erdők, mezők…, barnállottak a felszántott földek…, az állatok mozgalmassá tették.., az emberek pedig annyit használtak belőle, amennyire életükhöz szükségük volt.Mikor a Nap beküldte fénysugarait a felhők alá mélyen, azok vígan jelentették, hogy a Földön minden rendben! Színpompásan virítanak a virágok, a fák termései éretten kínálják magukat, a vizek lakói vígan lubickolnak a kristálytiszta tengerekben, majmocskák ugrándoznak a fákon, minden élőlény boldogan éli világát.
 
 Egyszer aztán megváltozott minden!!!
 
 Az Ember, aki nagyon régóta békességben élt a növényekkel, állatokkal, hirtelen önzővé vált. Kényelmesen, bőségben akart élni, nem érdekelte, milyen hatása van új életének a Földre.
 
 Ha fázott, kivágta a fákat, hogy azok tüzénél melegedjen, de nem ültetett helyettük másikat! Kihalászta a vízből a halakat mert éhes volt, de nem nevelt helyettük újakat .Leszakította az édes gyümölcsöket, de nem ápolta a termést adó növényeket, hogy teremhessenek újra. Önzése egyre nőtt!
 
 Nagy házakban akart élni. Szép ruhákban akart pompázni. Gyorsan el szeretett volna jutni bárhová a Földön. Már nem volt elég a saját lába, járműveket talált ki magának. Nagy gyárakat épített, amiknek kéményéből dőlt a füst a tiszta levegőbe. A nagy hajóiból mérgező olaj szivárgott a tengerbe, felelőtlenül szétszórta a sok szemetet, levadászta az állatokat, és elfoglalta a helyüket.
 
 A FÖLD SZENVEDETT!!!
 
 A róla visszaverődő fényhírnökökkel a Naphoz kiáltott segítségért!
 
 “Segíts! Az Ember észre sem veszi és elpusztít engem!!! Segíts kérlek, hogy megtisztulhassak, míg nem késő!!”
 
 A Nap nagyon féltette a Földet, és folyton keresett, kutatott, mert nem tudta, hogyan segíthetne rajta.
 
 Egyszer az egyik fényhírnök izgatottan jelentette: “Nap! Napocska! Találtam valakit, aki segíthetne a Földnek életben maradni! Igaz, KICSI…. az emberek gyereknek hívják, de nagyon sok van belőle! Képzeld! A gyerekek szeretik a Földet! Meglocsolják a virágokat, el ne hervadjanak. Télen a madárkáknak etetőt készítenek, éhen ne haljanak! Imádják az állatokat, simogatják, mosdatják, etetik őket, játszanak velük. Nem dobálják szét a szemetet! Sokat járnak az erdőbe, de nem tördelik az ágakat! Tudnak fára mászni,kedvesek, mosolygósak, szorgalmasak és legszívesebben folyton vízben lubickolnának a halacskákkal. Őket kérd meg, hogy segítsenek a Földnek megtisztulni, életben maradni!”
 
 A Nap megértette az üzenetet és nem keresett tovább.Érezte, hogy a gyerekekre van szükség, és minden erejével Őket kezdte tanítani: Színpompás virágokat szórt a lábuk elé, hogy a gyerekek megszokják a szép színes növényeket maguk körül.Egész nyáron egészségesre sütötte kis testüket, hogy legyen erejük télire. Titkos üzeneteket súgott a fülükbe, hogy lássák milyen gyönyörű a természet amely szebbé teszi életüket és védjék minden erejükkel otthonukat a Földet.
 
 A Nap nem csalódott. A gyerekek megértették, milyen nagy feladat vár rájuk. Azóta szorgalmasan gyűjtik a szemetet, az óvoda kertjébe növényeket ültetnek, magocskákat keltetnek, kis kezük munkáját figyelemmel kísérik, minden saját termésüknek örülnek. Enni adnak az állatoknak, ha fészekből kiesett madárkát találnak, segítenek visszatenni a helyére.
 
 A Nap megnyugodott. Gyors fényhírnököt küldött a Földhöz, biztató üzenettel:
 
 “Ne félj KINCSEM! Megmenekülsz! Elhasznált, szenvedő tested védi sok-sok gyermek!Okos felnőtté cseperednek majd, és nem felejtik el mennyi szép élményt kaptak tőled, amikor még kicsik voltak. Ha majd felnőttek lesznek, akkor sem fognak cserbenhagyni téged. Megtisztítanak, és megtanulnak úgy élni rajtad csodaszép KÉK BOLYGÓ, hogy ne fájjon neked!”