Harmincz Rita
A Karácsony az mindenkinek az ünnepe. Arra szeretnék mindenkit kérni, hogy éljük meg a pillanatot, örüljünk annak hogy együtt lehetünk szeretteinkel, és hogy egészséges körülmények között ünnepelhetünk.
További jó készülődést, és áldott karácsonyt mindenkinek!

Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,
a földön sárguló, elkínzott levelek.
Az ég hólyagszemén nem tör át a nap
sugárnyalábja felhőtlen megakad.
Az ősz lassan lépked, majd télbe borul
és ahogy megvirrad, be is alkonyul...
Este tompa fények remegnek az utcán,
megtörnek a tócsák fodródozó foltján.
De a hétköznapok bágyadt szürkesége
nem törheti meg azt, ami bennünk béke.
Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás...

Adorjánné Nagy Aranka:

Jöttek és tűntek szent karácsonyok,

tizennyolcnál is több talán, 

tizennyolcszor kerestem Őt, 

de titok maradt nekem és talány. 

Csak gyertyalángot láttam és fenyőt, 

azokban véltem vártam Őt, 

az Ige szólt, és csengett az ének, 

egy sugarát elfogtam szemének, 

de villanás volt csak és rejtelem. 

Kutattam arcát a szent éjeken, 

éreztem ízét borban és kenyérben, 

palástja lengett már az égen, 

de a felhőknél is magasabban; 

annyi tűnt karácsony után, én mégis -adventben maradtam. 

Tudom, a hegynek le kell omlani, 

akkor jön, ha a völgy is egyenes, 

Uram, évekig készítem utad, 

amelyen hozzám végre eljöhess. 

Mint kisded jössz, ki szív

-bölcsőt keres? 

Vagy úgy toppansz be, mint vőlegény

Mécsemet minden nap megtöltöm, 

Örök adventben várlak én.

nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz."

Örüljünk mindannyian. Az igazi örömnek is fokozatosan kell kifejlődnie, idő teltével kell megérlelődnie. A karácsonyi várakozás örömének kiteljesedésében fontos a türelem is.
Egy kis keresztrejtvénnyel készültem a mai napra!
Áldott várakozást mindenkinek!   

Az ünnepek egyformák. Majdnem olyan egyformák, mint a hétköznapok.

Persze karácsonyt megelőzően adventi koszorút készítünk, gyertyát gyújtunk vasárnaponként. S hogy ne legyen olyan hosszú a várakozás egyik vasárnaptól a másikig, kaptunk olyan adventi naptárat is, amelyik minden napra valamilyen meglepetést tartogat. Naponta nagy izgalommal bontogattuk az öcsémmel, de semmi érdekesség nem volt benne: minden nap ugyanazt a hitvány csokit rejtegette a naptár. Annyi különbséggel, hogy az ehetetlen csokinak időnként változott az alakja: hóember, angyal, csengő, fenyő, gyertya formájú volt. Igaza volt bátyámnak. Amikor anyu lelkendezve hozta haza a meglepetéses naptárakat, és elmondta, hogy a várakozás, a késleltetés a lényeg, az, hogy minden nap csak egyet lehet kibontani, bátyám lazán legyintett:

– Ilyen buta bolti bóvlit nem érdemes vásárolni.

A buta bolti bóvliról nagytata története jutott eszembe. Elmesélte, hogy amikor kadét volt, kávét kellett főznie a tiszteknek. Az egyik csak habosan szerette. Nem tejszínhabbal, hanem kávéshabosan. S ha nem volt ínyére és kedvére való, akkora taslit adott, hogy attól kadét-nagytata csupa bóti portékát látott. Ezért kadét-nagytata, mielőtt szervírozta a kávét, a pofozkodó tiszt csészéjébe beleköpött, hogy jó habos legyen. Pfuj! A tiszt viszont meg volt elégedve a habosabb kávéval, nagytata pedig megúszta a pofont. Azt én is tudom, hogy valakit úgy pofán lehet vágni, hogy csillagokat lát. De nagytatának más volt a látása, egyébként bevallotta azt is, hogy színvak. Ő csillagok helyett fényes és villogó bolti portékákat látott.

A csokival kapcsolatban bátyámnak igaza van. Én mégis szeretem a bolti bóvlikat. Szeretném, ha karácsonykor a mi házunkat is villogó‒csillogó‒pislákoló‒hunyorgó boltibóvlis portékák díszítenék. Bezzeg a szomszéd bácsi minden karácsonykor körbetekeri a házát drótokkal, kábelekkel és mindenféle csingilingivel. Esténként ragyog a háza: kék‒fehér‒piros‒zöld fények villódznak a tetőn, csordogálnak az eresz alól, lesziporkáznak a ház oldalán. Amikor kihunynak, felfénylik a piros ruhás Mikulás: éppen kapaszkodik fölfelé. Amikor a pirosfényes Mikulás eltűnik, ismét megjelennek a kék‒fehér‒piros‒zöld fények, olyanok, mintha fénycsermelyek folydogálnának a ház oldalán.

Ha bebújok a paplan alá, rálátok a szomszéd házára. Szeretem nézegetni esténként az ablakból ezt a villogást, csillogást, a kihunyó, sziporkázó, vibráló fényeket. De ha elbóbiskolok, és aludni szeretnék, le kell húznom a rolót, mert még a lecsukott szemhéjam mögül is látom a zavaróan villódzó fényeket.

Mondtam apunak, hogy mi is díszítsük fel a házunkat. De a mienk még a szomszédénál is szebb legyen. Mert én nemcsak fényesen felkapaszkodó Mikulást szeretnék, hanem egy sziporkázó alakot is: magát a fénylő és ragyogó Angyalt a háztető legtetejére. Apu szerint jobb, ha sötét van, mert akkor élesebb a hallásunk. Egy kis mécsest talán meggyújhatnánk, hogy ne féljek a sötétben. De ha a csillogó, villogó fények elterelik a figyelmünket, talán meg se hallanók, amikor az Angyal ‒ az a valódi, az az igazi, az a titokzatos, akit sose lehet látni, csak elképzelni, s nem lehet tudni, hogy zöld, lila, fehér, sárga, fekete, ezüstös vagy aranyhaja van, mert nem látható, hisz olyan könnyedén röppen, lebben, libben, hogy szem nem is láthatja, csak a csendre figyelő, fülelő fül hallhatja a halk suhogást, fuvallatnyi lebegést, lebbenést, libbenést – jöttét jelezve halkan megrázza aprócska csengőjét: csingling-csingiling, bingbang-bimbalang.

Feladat

A fenti történetből kiderül, hogy néha az egyszerűség és a csend többet ér minden csillogásnál.

Ma gyújts meg egy gyertyát, csendesedj el! Mondd el, hogy ma mi mindenért vagy hálás. Érezd, hogy milyen jó az egyszerű kis gyertya fénye mellett ülni. Nem kell mindig a csillogás. Vannak dolgok, melyek többet érnek minden vagyonnál. 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi. Egyszer elszekerezett a szegény ember háza előtt. Hát, csak elbámulta magát, mikor meglátta a sok gyermeket, és látta, hogy olyan rongyosak, mint a koldusok. Rögtön megkérdezte:

– Kié ez a sok gyermek, te szegény ember?

– Mind az enyém – felelte a szegény ember.

Azt mondta erre a királyfi:

– Hallod-e, te szegény ember, gyere ide, adok neked pénzt, öltöztesd fel ezeket a gyerekeket!

Csakugyan kapott a szegény ember egy zacskó pénzt. Azzal mindjárt elment, megvette a sok ruhát. Először felöltöztette a legnagyobbikat, aztán a másodikat, aztán a következőt, és úgy haladt lefelé: szépen sorba mindenki kapott valamit, de a legkisebbiknek már nem jutott semmi. Pár nap múlva megint arra járt a királyfi, hát a legkisebbik gyermek éppen akkor fordult ki a kapun. Nézi a királyfi, látja ám, hogy erősen rongyos. Előhívatja a szegény embert. Azt kérdezi:

– Hát, te szegény ember, nem vettél ruhát a gyermekeknek?

– Vettem én – azt mondja –, de a legkisebbiknek már nem jutott semmi.

– Jól van – szólt a királyfi –, itt van ez a zacskó pénz, ez most már elég lesz.

A szegény ember megint elvette a pénzt, el is vásárolta az egészet. Amikor hazakerült, összehívta a gyermekeket, hogy felöltöztesse őket. Most a legkisebbikkel kezdte az öltöztetést, és így haladt felfelé. Öltözködtek, de a legnagyobbik fiú gúnya nélkül maradt: nem volt elég a vásárolt ruha. Egy hónap múlva jött a királyfi harmadszor is, és látja ám, hogy a legnagyobb fiú szinte rongyokban van.

– Ej, te szegény ember, hát mit csináltál azzal a pénzzel? – kérdezte mindjárt a királyfi.

– Ruhákat vettem, kedves királyfi, de most a legkisebbiken kezdtem el az öltöztetést, és csak ennyire futotta. A legnagyobbnak már nem jutott.

Gondolkozott a királyfi, mit lehetne tenni. Egyszer csak magához intette a legnagyobbik gyermeket.

– Állj mellém, hadd lássam, mekkora vagy!

Ott szépen egymás mellé álltak.

– Te mindjárt akkora leszel, mint én, a ruhám már éppen rád illene – mondta a királyfi.

Mindjárt nekifogott, és levetette a ruháját. Szépen odaadta a fiúnak, vegye magára.

Így a szegény ember minden gyermeke fel volt öltöztetve. Urasan, jó ruhába valamennyi.

Ha a királyfi le nem vetkezett volna, az én mesém is tovább tartott volna, de a jószívű királyfi levetkezett, és a mesém bevégeztetett.

(magyar legendamese)
Jó cselekedet!

A hétvégén a terv szerint haladva reméljük, sikerült ruháidat rendszerezni.

Válassz egy ruhadarabot azok közül, amelyek még jó állapotúak, használhatóak, de neked már nem jók.

Gondold át, kinek ajándékozhatnád oda, hogy örömet szerezz felebarátodnak. Szerezz meglepetést a kiválasztottadnak, megtapasztalva, jobb adni, mint kapni! 

Az adventi naptár legendája 1900 körül kezdődött, és egy német édesanyához kötődik. Türelmetlen kisfia, Gerhard már hetekkel az ünnep előtt nyaggatta, ezért meglepő játékot talált ki számára. Egy kartonlapot huszonnégy részre osztott, mindegyikre rátűzött egy darab csokoládét, és a gyerek minden este megehetett egyet. A kisfiú felnőve sem felejtette el anyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett. Az első munkáinak azonnal hatalmas sikere lett. Különleges adventi naptárakat készített, huszonnégy ablakocska mögé rejtve el csokoládét, cukorkát, apróságokat, amelyek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá. Gerhard Lang 1974-ben elhunyt, de naptárai a mai napig megédesítik a gyermekek estéit.

Az utóbbi évtizedekben az adventi naptáraknak számos modern változata terjedt el, amelyek már nem csak csokoládét vagy cukorkákat, hanem apróbb ajándékokat is rejtenek - a gyerekek legnagyobb örömére.

Feladat

Adventi naptárat természetesen nem csak vásárolni lehet, akár saját kezűleg is készíthettek otthon.

Készítsetek adventi naptárat ti is a saját fantáziátokat használva. Néhány könnyen megvalósítható ötletet mi is kínálunk. Az elkészült munkával ékesítsétek otthonotokat, hiszen erre a következő 24 napban nagy szükségetek lesz két feladat kapcsán is. Egyrészt minden nap megajándékozunk egy mesével, melyet olvassatok fel a családotok körében. Beszéljétek meg minden nap, mit üzent nektek a történet. Egy kis papírra írjátok rá ezt a rövid szöveget, és tegyétek be az elkészült adventi naptár aktuális napi zsebébe. A huszonnégy ünnepváró nap során huszonnégy üzenet kerül a naptár zsebeibe, melyeket Szenteste összesíthettek.