A fehércsokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk.
A mascarponét kikeverjük 5 dkg porcukorral és hozzáadjuk a fehércsokit és a felvert tejszínhabot.
Az eper felét összeturmixoljuk, (én villával nyomkodtam) 5 dkg porcukorral.
Az eper másik felét feldaraboljuk.
Pohárba rétegezzük az epret, krémet és az eperöntetet.
Tegyük hűtőbe fogyasztás előtt!

Daráld le alaposan a kekszet, majd keverd hozzá a megolvasztott vajat, hogy egy olyan masszát kapj, amit egy vajjal kikent tortaformába nyomkodhatsz egyenletesen. Az alappal nincs más dolgod, de ha szeretnéd, egy kis édesítőszer vagy kakaót is keverhetsz bele, így édesebb (vagy kakaós) lesz az alap.

A túrót nyomkodd össze, keverd hozzá joghurtot, add hozzá az édesítőszert, a citrom reszelt héját és frissen facsart levét, majd mehet bele a vaníliarúd. Miközben a túrós masszát hagyod pihenni, a lapzselatint egy dcl vízbe téve oldd fel. Nagyon figyelj rá, hogy csak melegedjen a víz, de ne forrjon. Ha elkészült, keverd a túróhoz, majd tedd rá a kekszes alaphoz, és ezt is oszlasd el egyenletesen. Már majdnem meg vagy, most tedd az egészet a hűtőbe!

Ha akarod, egyszerűen ráteheted a gyümölcsöket a tetejére, de készíthetsz rá zselét is. Ha az utóbbit választod, a zselé csomagolásán lévő leírást használd, és langyosan öntsd a torta tetejére. Ebben az esetben hosszabb idő kell neki, hogy megdermedjen, de egyébként is érdemes egy éjszakát állni hagyni, hogy tökéletesen összeérjenek az ízek! Isteni lesz, jó étvágyat kívánunk hozzá!

hirdetes

Elkészítés:

Olvasszuk fel a cukrot a vízben, tegyük fel főni, csak addig melegítsük, amíg elkezd főni, majd tegyük bele az epret és főzzük 20 percig. A 20 perc elteltével öntsük egy szűrőbe az epret és hagyjuk jól lecsepegni. Az epret rakjuk egy tepsibe és tegyük be az előmelegített sütőbe, 180 fokon 35-45 percig hagyjuk a sütőben, amíg megszárad de vigyázzunk, meg kell őriznie a rugalmasságát, majd rakjuk befőttesüvegekbe, zárjuk le és tegyük a kamrába.

Elkészítés:

Az epreket alapos, többszöri mosás után megtisztítjuk, és egy nagyobb, 6-7 literes fazékba rétegezzük a cukorral. Jól szellőző konyharuhával letakarva 24 órát állni hagyjuk.
Ezután feltesszük a tűzhelyre, burgonyatörővel kicsit törünk rajta, sok eperszem így is egyben és darabos marad, felforraljuk (5 dl eperlevet üvegbe szörpnek kimertem, hogy kicsit sűrűbb legyen), és a forrástól számított 20 percig közepes hőfokon (jól rotyogjon) főzzük - keverjük, közben többször lehabozzuk.
Előre kimosott - legkönnyebb mosogatógépben magas hőfokon - és kiszárított üvegekbe majdnem színültig töltjük, a fémtetőt erősen rácsavarjuk, 5 percre fejtetőre állítjuk, majd visszafordítva száraz dunsztba tesszük, és abban hagyjuk min. 24 órát dunsztolódni, majd felcímkézhetjük, és a végleges helyére tesszük.

- Nem vesztegelhetünk itt az idők végéig! - ebben mindnyájan megegyeztek. - Még utóbb megkeményedünk a tétlenségtől. Odakinn is kell lennie valaminek, s azt jó volna megismerni!

Napok teltek, hetek szálltak, a borsószemek lassan megsárgultak, sárga lett körülöttük a hüvely is.

- Megsárgult az egész világ! - állapították meg a borsószemek, s a maguk szempontjából igazuk is volt.

Egyszerre földrengés támadt: leszakították a hüvelyt, emberi kézbe került, aztán egy ruhazsebbe, más borsóhüvelyek társaságába.

- Mindjárt kinyílik előttünk a világ! - mondták feszült várakozással a borsószemek.

- Én arra vagyok kíváncsi, melyikünk viszi a legtöbbre! - mondta az egyik borsószem, a legkisebbik. - No, hamarosan elválik!

- Lesz, ami lesz! - kiáltotta nagy vitézen a legnagyobbik.

- Ropp! - fölpattant a hüvely, s az öt borsószem kigurult a napsütéses világba. Egy kisfiú tenyerén feküdtek; a kisfiú azt mondta, hogy a borsószemek éppen a játék puskájába valók, s az egyik szemet mindjárt bele is dugta a puskacsőbe, és kilőtte.

- Röpülök a nagyvilágba! Fogjon meg, aki tud! - kiáltotta röptében a borsószem, s azzal eltűnt a többiek szeme elől.

- Én meg se állok a napig! - mondta a második. - Az a legszebb borsóhüvely, épp nekem való.

És ő is eltűnt.

- Mi alszunk tovább, akárhová jutunk! - mondta a harmadik meg a negyedik, a két álomszuszék. Azzal lustán lepottyanttak a földre, de a sorsukat nem kerülhették el: ők is a puskacsőbe jutottak. - Azért is mi visszük a legtöbbre! - kiáltották.

- Lesz, ami lesz! - kiáltotta az ötödik. Őt is kilőtték, de nem jutott messzire: a padlásablak korhadt deszkájának csapódott, s onnan egy hasadékba gurult, szélhordta föld és lágy moha közé. A moha összeborult fölötte, s a borsószem ott feküdt, elrejtve emberi szem elől. De a természet nem feledkezett meg róla.

- Lesz, ami lesz!

Odabenn a kis padlásszobában egy szegény asszony lakott; abból éldegélt, hogy eljárt kályhákat tisztogatni meg fát fűrészelni, a házaknál a munka nehezét elvégezni, mert erős asszony volt és szorgalmas, mégis szegény, mint a templom egere; szűköcskén élt egyetlen leányával, aki félig gyermek volt még, törékeny, gyönge teremtés, s most nagybeteg: egy álló esztendeje nyomta már az ágyat.

- Elmegy a kishúga után! - mondta magában szomorúan a szegény asszony. - Csak két gyermekem volt, mégis nehezen győztem, a jóisten is megsokallta, s magához vette az egyiket, hogy osztozzék velem a gondban. Bár meghagyná nekem ezt az egyet, hanem úgy látszik, nem akarja a két testvért elválasztani, s most magához veszi ezt is.

De a nagybeteg leányka nem követte kishúgát. Türelmesen feküdt naphosszat, míg anyja munkában volt.

Kitavaszodott; a szegény asszony egy reggel éppen munkába indult; aranyos sugárkéve hullt a padlásszobába, s a beteg leányka kitekintett a kis ablakon. - Mi lehet az a kis zöld növény odakinn az ablak előtt? Hogy hajladoz a szélben! Az anyja odalépett a padlásablakhoz, és kinyitotta.

- No nézd csak! Egy borsószem hajtott ki a csatornában! Ugyan hogy kerülhetett ide a magasba? Látod, ez a te kertecskéd, elgyönyörködhetsz benne.

És közelebb húzta a beteg lány ágyát az ablakhoz, hogy láthassa a borsó zsenge kis bokrát, aztán munkába ment.

- Úgy érzem, édesanyám, hogy meggyógyulok! - fogadta este a lánya. - Olyan jólesett ma a betűző napsugár! Elnéztem, hogyan erősödik a kis borsóbokor, s én is erősebbnek éreztem magamat. Nemsokára fölkelek, és kimegyek a verőfényre.

- Adja isten! - sóhajtotta az anyja, de nem remélte, hogy úgy lesz. Hanem azért letűzött egy kis karót a borsó mellé, amely új erővel és bizakodással töltötte el szegény beteg gyermekét. Egy fonallal hozzá is kötözte a karóhoz meg az ablakdeszkához, nehogy letörje a szél, s hogy ha majd hosszú indát növel, megkapaszkodhassék. A borsó kis bokra nőtt is kedvére, zsenge indái rácsavarodtak a karóra meg a fonalra.

- Nézd, már virágot nyitott! - kiáltott fel örvendezve egy reggel a szegény asszony, s most már az ő szívében is éledni kezdett a reménység, hogy meggyógyul a leánya; az utóbbi időben élénkebben beszélgetett a kis beteg, úgy megerősödött, hogy már magától fel tudott ülni az ágyban, és felragyogott a szeme, ha ránézett kicsi kertjére, amely egyetlen borsószemből sarjadt ki. Egy hét múlva fölkelt egy órácskára. Boldogan üldögélt a meleg napsütésben; a padlásablak nyitva állt, s előtte üdén hajladozott fehér pillangóvirágaival a borsóbokor. A leányka fölébe hajolt, és szeretettel megsimogatta. Ünnepnek érezte ezt a napot.

De lássuk, mire vitte a többi borsószem!

Az első, aki olyan büszkén röpült ki a nagyvilágba és azt kiáltotta: "Fogjon meg, aki tud!" - az ereszcsatornába pattant, s ott mindjárt fölcsippentette egy galamb. Ott feküdt hát a galamb begyében, mint Jónás a cethal gyomrában.

A két álomszuszék se vitte többre, őket is galambok nyelték le, igaz, így is használtak valamit a világnak.

A negyedik, amelyik egyenest a napba tartott, csak a lefolyócsatornáig jutott; hetekig ázott a szennyes vízben, s jókorára fölpuffadt.

- Milyen szép kövér leszek! - ujjongott. - Azt hiszem, szétrepedek a végén, s ennél többre egy borsószem se viheti! Öten voltunk egy hüvelyben, de mindnyájunk között én vagyok a legérdemesebb.

A lefolyócsatorna rámormolta, hogy igaza van.

A padlásszoba ablakában ragyogó szemű, fiatal lány állt, arcán az egészség üde pirossága; végigsimogatta a borsóbokor valamennyi kis levelét, virágát, nem győzött gyönyörködni benne.

- Én a magam borsószemét többre becsülöm - mondta az ereszcsatorna, s alighanem neki volt igaza.

„Éretlenek!" - morgolódott, ahogy továbbgurult a gyümölcsös traktorkerekek által kijárt, széles országútján.Hamarosan újabb fához érkezett. A gyümölcsfa kunkorodó, lándzsás levelei között illatos, finoman pelyhes, mosolygó őszibarackok szunyókáltak.
- Üdvözlet a hamvas bőrűeknek! Guszti vagyok, a cseresznyegyerek!
- Nézzétek, milyen cuki pofa! - kiáltotta a legkövérebb barack asszonyság. - Guszti... szép neved van! Üdvözöllek az őszibarackok családja nevében! Mondd, mi szél fújt erre?
- Nem a szél fújt! - vágta rá Guszti. - Magamtól jöttem. Fel akarom fedezni a világot!
- Igazán tiszteletreméltó a terved! - szólt Mariska elismerően. - Van is egy remek ötletem! Látod ezeket a ládákat itt? Holnap jönnek a szüretelők. Azt ígérte a kertész, hogy kimehetünk a piacra. A szellőfiú folyton azt suttogja, hogy az a világ közepe, ahol aztán mindent láthatsz! Mindenféle gyümölcsöt, zöldséget, még állatokat is! Ha kedved van, tarts velünk!

A magasból egy seregély leselkedett a gyümölcsösre. Éles szemével észrevette a lepottyant cseresznyeszemet. Nagyot nyelt, és lecsapni készült Gusztira. Luló, a szolgálatos madárijesztő szerencsére észrevette a támadót. Hirtelen meglendítette a karját, mire a madár rémülten elmenekült.

- Kis cseresznyeszem, légy óvatosabb! - intette Luló.

- Köszönöm - pihegett Guszti. - Hú, alaposan rám ijesztett ez a fekete madár.

A madárijesztő ügyetlenül pukedlizett. A hátába szúrt karó akadályozta a mozgásban.

- Luló vagyok, szolgálatodra! Meglep, hogy egy cseresznyeszemet látok errefelé! Hallom, szeretnél szétnézni a nagyvilágban. Én is megtenném, de tudod, ez a szörnyű karó...

Luló festett szája mosolyra húzódott.
- Azért még fel tudlak emelni, ha akarod!
- A ládába?
- Igen! Ahogy Mariska mondta! Ha akarod, beteszlek oda.

Guszti boldogan begurult Luló foszladozó cérnakesztyűvel borított kezébe. A madárijesztő merev háttal emelte fel a kis cseresznyét, és óvatosan begurította a láda sarkába.

- Aludj egyet, kicsi Guszti! Holnap nagy út vár rád! - suttogta.

A cseresznye másnap reggel nagy lármára ébredt. Megérkeztek a szüretelők. Guszti kíváncsian kukucskált ki a láda oldalfalának lécei között. Még soha nem látott ennyi embert együtt. „Milyen jó lehet közöttük" - gondolta sóvárogva. „Olyan vidámak."

A munkások a gyíkok fürgeségével bujkáltak a barackfa ágai között, és óvatosan, egyesével szedték le az érett gyümölcsöket. Még le sem ment a nap, amikor a ládák már megteltek.

Mariskát Guszti mellé ültették.

- Hát ez nem túl kényelmes! - zsémbelt Mariska. - Húzzátok össze magatokat, szomszéd asszonyok!
- Ne dühöngj, Mariska. Látod, hogy ők is alig férnek el. Inkább azt mondd meg, hogy most mi fog történni velünk?

Mariska már nem tudott válaszolni, hangját elnyelte a teherautók motorjának zúgása. Egy nagy pocakos, harcsabajszú ember magyarázott a sofőröknek. Krétával jelölte meg a ládát, amelyikben Guszti és Mariska kucorgott.

- Emberek! Ezeket a ládákat a Bosnyák téri piacra vigyétek!

Erős kezek ragadták meg és emelték magasba a gyümölcsöket. Koppant a láda feneke a platón, és felberregett a motor. A teherautó egész éjjel gurult velük.

Guszti még félálomban volt, amikor hajnalban hirtelen kivágódott az ajtó. A sofőr és a két rakodómunkás lehelete szabálytalan, fehér párafelhőt rajzolt a levegőbe.

- Ezeket itt Julcsa néni standjához vigyétek! - hangzott fel a sofőr utasítása, és a ládák máris a levegőbe emelkedtek.

Guszti ahogy csak bírta, odaszorította magát a láda oldalához, nehogy kipottyanjon. De nem félt.
Ámulva nézte a piaci forgatagot.

Tarka ruhás emberek járkáltak fel és alá, kíváncsi szemmel fürkészték a portékát. Nagyszájú kofák dicsérték az árujukat, vagy kóstolóra biztatták a vevőket.

Guszti csodálkozva nézte a rengeteg standot. Az emberek szalmasárga lángosért álltak sorba, a hosszú asztalok alatt ugráló verebek méretes morzsákat cipeltek. Egy magas falú kartondobozban összebújt kölyök vizslák várták a sorsukat. Volt, aki gombát árult, más állateledelt, mézet vagy sajtot. De a piacon húsbolt is volt, meg pék, meg kínai ruhaüzlet. Még régiségkereskedőt is látott.

Julcsi néni standja hátul, az őstermelők között állt. A kofaasszony izgatottan magyarázott a szomszédjának.

- Gyuluskám, mára ígérték a szállítmányt a sógoromék. Tudod, minden évben én szoktam eladni a barackot, ami a gyümölcsösükben terem. Hol lehetnek már ezek az emberek? A vevők szétszednek!

Nem kellett sokat várnia. Néhány perc múlva a háta mögött magasodott a sok láda.

- Itt az illatos őszibarack! Édes, mint a méz! Egyenesen Juhépusztáról! Ezt vegyék, ezt vigyék!

Julcsi néni hangja mindent túlharsogott. Hamarosan kígyózó sorokban álltak a vevők a pultja előtt.

- Mondd, vajon most mi történik velünk? - kérdezte Guszti.
- Hát, ezt én sem tudom! - felelte izgatottan Mariska.

Julcsa néni fáradhatatlanul szolgálta ki a vevőket. Egyik láda a másik után ürült ki.

- Tessék! Mit adhatok?
- Olyan gyönyörű ez az őszibarack! Vinnék belőle a kislányomnak egy kilót!
- Máris adom, fiatalasszony!

A kofaasszony szeme megakadt Gusztin.
- Nézzen már ide! Hát ez meg hogy került ide? Egy szép szem piros cseresznye. Tudja mit? Ezt ráadásnak adom! - mondta nevetve.

Mariska és Guszti egy fonott kosárban érkezett meg a Majolika utcába.

Panni az édesanyja elé szaladt.

- Anya, anya! Mit hoztál a piacról?

A mama óvatosan rakosgatta a konyhaasztal terítőjére az őszibarackokat, és a legvégén az egyetlen szem piros cseresznyét.

- Ezek a gyümölcsök olyan gyönyörűek! - sóhajtotta Panni. - Nincs szívem megenni őket...

Az anya szeretettel simogatta meg kislánya barna copfos fejecskéjét.

- Ne mondj ilyet, egyetlenem! A vitaminra szükségünk van. Hanem tudod mit? Támadt egy ötletem! Ezek a gyümölcsök valóban különlegesek. Nézd ezt a barackot! - mutatott rá Mariskára. - Nézd ezt a szem cseresznyét! Elültetjük a magjukat a kiskertbe, s ha szerencsénk lesz, nálunk is terem majd barack meg cseresznye!

Így is történt. A következő tavaszon két gyönyörű gyümölcsfa sarjadt a kiskertben. Egy lándzsás levelű őszibarack, és egy cseresznye. Panni, hacsak tehette, a kis fák mellé telepedett le a kertben. Ott szeretett olvasni, játszani.

Néhány év múlva a dúsan termő gyümölcsfák csodájára járt a Majolika utca minden lakója. Nem is sejtették, hogy a két fa minden éjjel Panniról, a szomszédokról, na meg a Bosnyák térről, a világ közepéről beszélget.

Sárgarépa,
burgonya,
kukorica,
paprika.
Karfiol és karalábé,
zöldbab, zeller, csalamádé.
Cékla, zöldborsó, saláta,
rebarbara, retek, spárga.
Káposzta, lencse, uborka,
vöröshagyma, kapor, torma.
Fokhagyma, tök, cukkini,
sóska, spenót, brokkoli.

Paradicsom, padlizsán,
zöldséget falj, kiskomám!

 

nő, ha eső esik rája.

De elázna, meg is fázna,

ha nem sütné napsugárka.

Zöld saláta szoknyájára

kényes, mint a király lánya.

Csipkés fodra nem lóg porba,

fejecskéjét fennen hordja.

Rokolyája, friss torzsája

nyuszié lesz vacsorára.

Szár tetején bimbó virít
Csuda édes illattal,
Ebből lesz az epervirág,
Újra minden tavasszal.

Dolgos méhek szorgalmasan
Szállanak a virágra,
Virágból így eper lesz majd,
Nem dolgoztál hiába.

Magocskád, mit elültettél
Így változott eperré,
Nincs más hátra, edd meg gyorsan,
Mielőtt más megenné!