A háború hatására a munkapiac jelentős átalakuláson ment keresztül. Mivel a férfiak többsége a fronton harcolt, a nők és gyermekek szerepe a munkaerőpiacon megnövekedett. A nők sok helyen a hagyományosan férfiak által végzett munkákba is bekapcsolódtak: a gyárakban, a hadiszer gyártó üzemekben, mezőgazdaságban és sok egyéb iparágban.

A háborús ipar, különösen a hadiipar és az élelmiszeripar, fokozott keresletet mutatott a munkások iránt, így az ipari munkahelyek száma növekedett. Ugyanakkor a háborúval járó munkaerőhiány és a túlterheltség miatt a munkakörülmények romlottak, és a munkások életkörülményei is sok esetben súlyosbodtak.

A háború után számos országban a női munkavállalás és a nők társadalmi szerepe tartósan változott meg, és a háború hatásai a feminizmus irányvonalát is megerősítették.

A háborús élelmiszerhiány, a munkaerőpiaci változások és a napi megélhetési nehézségek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a mindennapokban jelentős alkalmazkodásra és változásokra volt szükség. A háború végével a társadalom és a gazdaság is átalakult, és sok esetben a háborús időszakban szerzett tapasztalatok hosszú távon formálták a polgári életet és a társadalmi struktúrákat.

A feminista lap szerint „A háborús világ csendéletéhez tartozik a női kalauzok szapulása. A pesti publikum egy részének nincs jobb dolga, mint szakaszjegye ellenében kikémlelni: jobb-e, ügyesebb-e, mint néhai kollegája, a férfi? Szép-e, csinos-e, talán még művelt, disztingvált, esetleg vagyonos is?” A lap szerint az sem volt ritka, hogy a férfi kollégák vagy az utasok „fogdosták össze a hölgyeket felsegítés címén”. Olyan eset is előfordult, hogy az egyik nagykörúti villamoson egy feleség kalapáccsal verte fejbe az egyik kalauznőt féltékenységből, mert a férje túl sokat udvarolt neki.

A festmény igen sikeres darabbá vált. Olyannyira, hogy több másolat készült róla, sőt a korabeli magyar festészet egyik emblematikus darabjává vált. És miután az egyik leghíresebb szocreál festmény hősnője lett a villamoson szolgálatot teljesítő "füttyös elvtársnő", úgy tűnt. aki erre a pályára lép, fényes karrier előtt áll.

Mind erre ráerősített, hogy az FVV üzemi lapjának, a Szárnyaskeréknek levelezési rovatát is egy bizonyos Füttyös Kati szerkesztette. A csupán grafikus formában létező figurát minden bizonnyal a festmény ihlette, ám a rajz "beszélt": az olvasók hozzá fordulhattak ügyes-bajos dolgaikkal. Igaz, hogy a korszak atmoszférájának megfelelően a Katinak írt levelek jelentős része nagyjából a feljelentés kategóriájába tartozott, de a képzelet szülte "rovatvezető" derűvel és optimizmussal igyekezett elsimítani a problémákat.

A Népszava-cikkre azonnal válasz érkezett az egyik magántulajdonú villamostársaság igazgatójától. Ebből kiderült, hogy a vállalatnál már a nők tömeges alkalmazásakor, 1915 nyarán felmerült e probléma, amit kísérletképpen külön a kalauznők pihenésére szolgáló ülőkék felszerelésével kívántak megoldani. Ehhez a kereskedelemügyi minisztérium hozzájárulása kellett, és így akadt el az ügy hónapokra a bürokrácia útvesztőiben. A nyilvánosság azonban pozitív hatást gyakorolt az ügyintézés gyorsaságára, legalábbis pár nappal az első cikk után már megvolt az engedély, és így elindulhatott a kísérlet, ahogy arról hivatalos közlemény is született.

A felszerelt lehajtható üléseket az 1950-es évektől az ülőkalauzi rendszer váltotta: a kalauzt egy kis pult mögé ültették, így nem kellett átfurakodnia a tömött járművön. Az ülőkalauz-rendszert azonban csak azokon a járműveken lehetett bevezetni, ahol arra elég hely volt. Természetesen az ülőkalauz-rendszernél csak egy ajtónál lehetett felszállni, ott, ahol a kalauz ült. Az ülőkalauzi rendszer 1969-ig működött, amikor munkaerőhiány miatt megszüntették.

Köszönjük a figyelmet! :)