Az igazi istentisztelethez nem kell semmi más, mint a Te nyitott szíved és a mindenhol jelenlévő, Téged szerető, jóságos Isten!

Megjegyzés: Ha mégis inkább amellett döntenél, akkor a rövid istentisztelet videofelvételét a lap legalján találod!

Szeretettel, Tüzes-Bölöni Ferenc, lelkipásztor

- Az imádság tetszés szerint kiegészíthető vagy akár szabadon is mondható!

- Az igéről és a megosztott gondolatokról beszélgethetünk, vagy elmélkedhetünk magunkban!

- Az ajánlott, vagy a családtagok által tetszés szerint kiválasztott énekek verseit énekeljük közösen!

- Éltek meg olyan időket is, amelyben félelmetes volt a rendre utasító, hitet elhallgattatni akaró szó!

- Amikor nem csendülhetett fel a megfélemlítettek ajkáról közösen, hangosan a fohász, akkor a templom évszázados kövei kiáltották világgá hangtalanul, makacs kitartással, mindazt, amit a zűrzavaros, aggodalommal teljes napokban, a falai között Isten közelségét keresők, szívükben megvallhattak volna: erősségünk, kősziklánk az Isten!

- Ma, bár a világ nem rajong érte, szabad nekünk hangos szóval megvallani mindazt, ami e bizonytalan időkben szívünknek reménységét adja! Örömmel, fennhangon elmondani, hogy van, aki féltő szeretetével, atyai jóságával azon munkálkodik, hogy megőrizzen, megtartson, magához emeljen minket! Űzzük el ezzel félelmeinket és Isten hozzánk lehajló, minket kereső szeretetében megerősödve leljük meg meg bátorításunkat, vigasztalásunkat, reményünket!

- A templomtól ugyan távol maradva, de most ne hagyjuk a szólást némán a kövekre! Ma mindannyiunknak, az egész világnak szüksége van az Isten szeretetéről bizonyságot tevő hangra!

Nem egy tanítvány szájából, nem egy farizeus, vagy főpap ajkáról, nem egy istenfélő, vallásos ember szájából hangzik el ez a kijelentés, hanem egy, Jézus kereszthalálát látó, idegen katona szájából. Máté így jegyzi le szavait: bizony Isten fia volt. A Jézushoz közel álló, de benne megbotránkozó, belőle kiábránduló, csalódó tanítványok, követők helyett, egy idegen ember ismeri fel és vallja meg Jézus igazi nagyságát. Ő látja és érti csak, aki látott már embert gondolkodás, megfutamodás nélkül meghalni valamiért, amiben hitt! 

És felismeri, nem népszerűséget, figyelmet kereső kalandvággyal áll szemben, hanem igazi emberi, talán az emberi gyengeségben is megmutatkozó isteni nagyságról van szó.

Korunknak, de napjainknak még inkább különös hangsúlyt kapott, divatos kifejezése az „on-line” (onlájn), ami a technika által megteremtett, a fizikai távolság ellenére, valós idejű, élő kapcsolat lehetőségét jelenti. Az azonnal elküldött és azonnal kézhez kapott kép-, mozgókép-, vagy hangüzeneteket, a fizikai távolság ellenére, bármikor folytatható beszélgetés, kapcsolatteremtés lehetőségét. Segítségével a legfrissebb információ, hír is szinte pillanatok alatt járja be az egész világot. Élő, közvetlen kapcsolatként lehetne magyar nyelvre fordítani.

Ma még inkább rá vagyunk utalva és hálásak vagyunk ezért a lehetőségért. Nem firtatjuk ezeknek a kapcsolatoknak a mélységét, nem mérlegeljük a megosztott információknak az értékét. Pedig időszerű lenne elgondolkozni azon, hogy az állandó, élő kapcsolat mennyire valóban élő. Hogy a technika által biztosított megnyilvánulásaink mögött mi az, ami valódi. A nekünk tetszőnek jelzett cikket valóban elolvastuk-e? A kapott, továbbküldött üzeneten valóban elgondolkodtunk-e? Hogy mindaz, ami ilyen módon eljut hozzánk megérintett-e? Hogy a könnyes szemű állapotjelző mögött valóban együttérzés van-e? Vagy az élő kapcsolat látszatával csak becsapjuk, áltatjuk magunkat és másokat. Mert az őszinteség nélkül a legmodernebb technika által garantált kapcsolat sem igazán élő, csak annak tűnő, felszínes marad. 

Jézus nem csak így, virtuálisan, látszólag jelent meg a tanítványoknak és hisszük, hogy nem csak ott tudott a bezárt ajtó ellenére élő kapcsolatot teremteni velük, hanem ma is így jelenhet meg közöttünk és ma is ezt az élő kapcsolatot keresi és kínálja fel nekünk is!

Húsvét hajnalát követően először, a tőle nehezebb lélekkel elszakadó asszonyoknak, majd a tanítványoknak is van lehetősége találkozni az élő Jézussal.

Különlegesek ezek a találkozások, nem csak azért, mert természetellenes az, ami a megfeszített Jézussal történt, hanem azért is, mert nem mindig ismerik fel egyértelműen Jézust.

Mária először a kertésszel téveszti össze, az emmausi tanítványok, annak ellenére, hogy beszélgetve velük tart egy hosszú úton, csak a kenyér megtöréséről ismerik fel, a Genezáret tavához halászni visszatérő tanítványok pedig nem merik megkérdezni tőle, hogy ő-e az valójában. Üzeni a tanítványoknak, hogy majd Galileában találkozhatnak vele. Kicsit mintha rejtőzködne előlük…

Nem tudjuk pontosan, hogy a jelenet, melyből származik az igénk, már Galileában játszódik-e le. Jézus megjelenik tanítványainak, megmutatja sebeit. Csak Tamás hiányzik. Amikor tanítványtársai lelkesen mesélik a találkozást, Tamás kételkedésének ad hangot. Óvatos! Mint, aki már csalódott egyszer! Mint ahogy a többi tanítvány is bizonyára kételkedve, ingadozó hittel fogadta saját személyes tapasztalata előtt a Jézusról hallottakat. Csak a szemeinek, pontosabban csak a sebeknek hisz!

Jézus megmutatja neki is sebeit, hogy meggyőzze Tamást is személyes jelenvalóságáról, de megjegyzése mélyen megérint, szíven üt mindenkit: boldogok, akik nem látnak és hisznek!

Mi kell ahhoz, hogy Jézust komolyan vegyük? Kell-e az ő halála és a természet rendjét meghazudtoló feltámadása, a csoda ahhoz, hogy hitelt adjunk szavainak, tanításának?

Felismerjük-e, hogy a húsvét hajnalát követően Jézusnak nem az a fontos, hogy feltámadásáról, személyes jelenlétéről meggyőzze tanítványait és világot? Hogy odaálljon megszégyenítően az őt megtagadók, halálra adók elé, ahogy várnánk… Megérezzük-e, hogy a sírban elhangzó angyali szó - mit keresitek a holtak között az élőt - az arról is szól, amiről végül a tanítványoktól való elválása rendjén biztosítja őket: én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig? Elgondolkodunk-e azon, hogy Jézus nem arra akarja-e irányítani a figyelmünket, amit az ő tiszta lényének és a benne megmutatkozó isteni szeretetnek jelenvalóságából és mindenek felett győzedelmeskedni tudó erejéből, a kereszt és a hatalmas sírkő sem másíthat meg? 

Igen, a szemeinknek, a sebeknek hiszünk! A világ kézzelfogható törvényei, rendje győz meg minket! Vagy talán a sebeknek sem hiszünk igazán?!

Hiszen látjuk nap, mint nap a sebeket amit adunk és kapunk, az élettől egymástól.

Valóságosan érezzük, egyre nehezebben hordozzuk, de vajon meggyőznek-e minket arról, hogy ez azt jelenti valahol, valami baj van. Hogy valamit tenni kellene, valamin változtatni kellene!

Éppen ebben lehet segítségünkre Jézus, nem csak halálával és feltámadásával, hanem az örök érvényű tanításával, felülmúlhatatlan példájával!

Hogy a világban ne csak a sebeket okozó erőt lássuk meg, beletörődve annak szomorú valóságába, hanem érezzük meg teljes szívvel a jézusi szeretet életet munkáló, sebeket gyógyító, éltető erejét!

Hogy ne csak a sebeknek, az életet rontó erőnek higgyünk, hanem a világot, teremtése óta építő, gazdagító, áldó erő jelenlétéről is meggyőződjünk! Hogy ne csak a természet rendjét ismerjük fel és el, hanem ismerjük fel és a szeretet rendjét, hatalmát és elismerve szükségességét, nélkülözhetetlenségét, állítsuk életünk,világunk megújulásának szolgálatába.

Hogy ne azzal a szomorú felismeréssel menjünk tovább a Jézussal való találkozások örömből, amit a Lukács evangéliumban lejegyzett, gazdag ember és a szegény Lázár példázatában, maga Jézus fogalmaz meg: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.

Evangéliumának egyik gyakran ismétlődő fogalma az igazság.

Ez, a Jézus Pilátus előtti kihallgatásának kulcsfogalma is: Azért jöttem, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. A Pilátus reakciójában elhangzó kérdés - micsoda az igazság – pedig, azon túlmenően, hogy a Jézus fejére olvasott vádak igazságtartalmának megítélésére vonatkozó küzdelmeit jelzi, megfogalmazza azt is, hogy mennyire nehéz az embernek felismerni az igazságot és milyen nehéz annak érvényt szerezni az életében.

Az igaz szavunk, a valós, a létező valóságot jelenti. Azt a valóságot amely attól függetlenül, hogy mi az elménkkel mennyit tudunk felfogni, igazolni, bizonyítani, vagy megérteni belőle, tőlünk függetlenül létező, adott. 

Az igazság, ennek megfelelően az a kép, amit mi a létezőről, a valóságról ideális esetben alkothatunk, ahogyan az, az emberi elme számára a maga teljességében megjeleníthető. 

Ami összességében és nem csak részleteiben tükrözi, fedi a valóságot, teljes mértékben, minden összefüggésében összhangban van a valósággal, attól függetlenül, hogy mi felismerjük azt vagy sem.

Ismereteink végessége, annak lehetetlensége, hogy a véges felfoghassa a végtelen, adja a kettő közötti szakadékot, emberi gyarlóságunk pedig csak mélyíti azt.

Itt van Pilátus előtt a bevádolt Jézus,a maga kézzelfogható, létező valóságában. A szelídsége, alázata, őszintesége, bocsánatkészsége, szenvedése valóságában.

A vádak, gúny, harag, gyűlölet igyekszik eltorzítani az igazságot, a képet, amit Jézus alakjáról ebben a helyzetben egy kívülálló alkothat. Vajon Pilátus látja-e az igazságot? Vagy csak azt érzi, hogy amit a vádló főpapok, főemberek sugallnak számára, az nem az igazság? Igyekezete, mellyel láthatóan igyekszik Jézust felszabadítani a fejére hulló vádak alól, afelől győz meg, hogy átlát az eltorzított helyzeten. Döntése, azonban, mellyel meghazudtolja meggyőződését, elutasítja azt! Ahogyan Jézus szavai is sugallják az igazságot csak elfogadni vagy elutasítani lehet. Az igazság pedig, csak akkor ér valamit, ha elfogadjuk azt! 

A valóság, sem a Pilátus döntése, sem a kereszt ellenére sem változott meg, nem lett érvénytelen! De döntése, a kereszt miatt lett az igazság rá és sokak életére hatástalan!

A tanítványok kezdeti kiábrándultsága, csalódottsága is egy részt ennek tulajdonítható! Mint ahogy a mi igazságba vetett hitünk is sokszor azon inog meg, hogy látjuk, az igazság mennyire eltorzítható, eltiporható vagy mert csalódunk, az annak érvényt szerezni hivatott igazságszolgáltatásban.

Jézus nem a maga igazát védi vádlói ellenében, talán ezért is védekezik alig a vádakkal szemben.

De nem inog meg élete szakítópróbájában sem, az Isten atyai szeretetének valóságát és annak felismert igazságát illetően! Hogy bizonyságot tegyen és megerősítsen mindannyiunkat, az elferdíthető igazság ellenére is, a gondviselő Isten szeretetének mindenkor felismerhető valóságáról!

Egy elkeseredett asszony, Anna könyörög az Úrhoz gyermekáldásért! Ő, az imádsága meghallgatását követően születendő Sámuel próféta leendő édesanyja! Szomorúságának oka, hogy bezárult a méhe, nem képes utódoknak életet adni! Szomorúságát fokozza, hogy közvetlen környezetében is van gyermekáldás, férjétől, másik feleségének is születnek fiú- és lánygyermekei! Nyilvánvaló, hogy nem férje, hanem ő maga terméketlen. Férjének második felesége is sokat bosszantja meddősége miatt. Hiábavaló a férj figyelmessége, mindezek ellenére iránta tanúsított különleges szeretete, semmi nem enyhít fájdalmán. Ezért könyörög az Úrhoz bánatában egy fiúgyermekért!

Mi bántja valójában? A női hiúság? A vetélytárs csúfolódása, az esélytelen versengés bosszantja, vagy az, ahogyan, egy ilyen helyzetben a közvélemény, a külvilág ítél, mely haszontalannak, megvetendőnek tartja?

Ezeknek, az emberi és érthető okoknak, láthatóan ellentmond az Úrnak tett, majd be is váltott ígérete, hogy neki szenteli születendő fiúgyermekét! Érthetetlen, hogy miért kéri a gyermeket, ha kész lemondani róla?

Lehet, hogy csak egyszerűen, anya, életet adó akar lenni! Nem a külvilág ítélete, nem a hiúság, nem a versengés, a bizonyítási vágy miatt, hanem csak egyszerűen azért, mert meg akarja tapasztalni az életét kiteljesítő csodát! 

Anya szavunk, valami ilyen, természetes jelentéstartalmat sugall, szülő, aki továbbadja az életet. (Nyelvünk kifejező erejének szépsége és érdekessége, hogy nem csak az anya, hanem az apa esetében is, egyaránt használja, az anya esetében egyértelmű szülő nevet.)

Anya szavunk szóösszetételekben használt formája feltár egy másik jelentéstartalmat is: anyaméh, anyaöl, anyatej, anyanyelv, anyajegy, anyaföld (szülőföld), anyaország... Valami, ami túlmutatva a szülő–gyermek kapcsolaton, összekapcsol az eredettel.

Anna, valami belőle feltörő, ősi erő hatására, nem akar lemondani az áldásról. A megszületni, élni akaró élet hangja szólal meg imájában!

Nem önmagáért, nem a maga nyugalmáért nem mond le róla, hanem, hogy odaadhassa, visszaadhassa azt a Teremtőnek, a világnak.

Mondhatnánk azt is, hogy nem önmaga, a maga nyomorúsága a fontos számára, hanem a világ, mely szegényebb maradna egy meg nem született gyermekkel. Mert felismeri, anyának lenni alázat, hogy anyának lenni szolgálat. Ez teszi igazán naggyá az édesanyákat!

Ha egy anya, egy nő így látja önmagát, akkor igazán tudja értékelni az életáldást. Igazán tudja értékelni önmagát.

Május második vasárnapja évek óta a konfirmáció időpontját jelenti gyülekezetünkben. Az alkalmat, amikor gyülekezetünk ifjai először részesülnek Jézus tanítványaiként az Úrvacsora jegyeiben, szeretteik, keresztszüleik, a 25-50-75 éve konfirmáltak, és a gyülekezet befogadó és támogató ölelése közepette.

A jelen körülmények közepette lehetetlenné vált ezt, az életre meghatározó élményt adó alkalmat a szokásos időben megélni, de bízunk benne, hogy Isten gondoskodik az alkalmas időről és addig is oltalmával kíséri ifjaink és mindnyájunk életét!

Jézus felnőttkorukban szólítja meg első tanítványait. Személyisége, a belőle áradó különleges erő magával ragadja őket, hogy mellé szegődjenek és ingadozással ugyan, de kitartanak mellette.

Ha azt vizsgáljuk, hogy mit ajánl nekik, vagy a hozzá csatlakozni vágyók számára Jézus, akkor nem mindig válik egyértelműen vonzóvá az ő követése. Hiszen ilyeneket hallunk, hogy a téged bántónak tartsd oda a másik orcádat, bocsáss meg az ellened vétkezőnek, dicsőség helyett válaszd a szolgálatot, a széles út helyett válaszd a keskeny utat... De ha azt nézzük, hogy mire számíthatnak ezen az úton, akkor sem mindig tűnik vonzónak ez az út. Mert egy ilyen rendkívüli úttól az ember nem terheket, keresztet, hanem elsősorban felszabadító boldogságot, gondtalan, boldog életet vár.

Pedig Jézus, a megtévesztő látszat ellenére a boldogságot kínálja fel a követőinek, ennek egyik példáját adja a boldog mondások közül kiemelt ige is: boldogok az igazságra szomjazók!

Az élet élni akarását szolgáló, elemi erővel jelentkező víz utáni szomjúsághoz, az étel utáni éhséghez hasonlóan, az ember szíve, lelke, elméje is szomjazik az igazságra. Szeretnénk belátni a kulisszák mögé, felismerni, megérteni a valóságot, az igazságot.

És ez sokszor egyáltalán nem, vagy csak részben lehetséges. Korlátoltak a megismerési képességeink, becsapnak érzékszerveink, és sokszor, a megtévesztő manipulációk, a valóságot az érdekek szerint torzító erők hatása miatt nem látjuk a tiszta képet.

Az édességgel, csemegével, édes löttyökkel elfojtható éhségérzethez, vagy szomjúsághoz hasonlóan, sokszor az igazság utáni vágyunkat is elfojtjuk, vagy elfojtják valami, csak látszólag tápláló, felüdítő pótlékkal, valami édes maszlaggal, sokszor valami más torz igazsággal. Az ember számára, egy idő után, a világ összekuszált dolgaiból az igazságot kihámozni szinte lehetetlennek tűnik, minden csak kiismerhetetlen illúzió, mely megismerésének reményéről jobb, ha lemond. 

Ha mindez inkább nyugtalanságot, bizonytalanságot, értelmetlen önáltatást, önkínzást jelent, miért mondja Jézus mégis, hogy az igazság utáni éhség és szomjúság a boldogság forrása? 

Talán, mert tudja, hogy, aki az igazságról, annak csak részleges felismerhetősége ellenére való kereséséről, a megismerés vágyáról lemond, az magáról az életről, önnön magáról, saját személyes életéről mond le.

Az élet magasságainak és mélységeinek személyes, önbecsapás és áltatás nélküli megélése, egyben értelmének kutatása – ha töredékében is – az maga az igazság, amelyet nem mások szemén, tálalásán keresztül, hanem önmagad ismersz meg. A keresés - maga az igazság. Az út - maga az igazság. Az élet – maga az igazság. Amint meg is fogalmazza: én vagyok az út, az igazság és az élet.

Jézus erre a csodálatos kalandra hívja tanítványait, követőit, konfirmándus ifjakat és mindannyiunkat! Megismerni benne és vele az út, a keresés, az élet izgalmát, boldogságát, felszabadító örömét!

Jóságos Istenünk!

A mai napon, a gyülekezet közös, felemelő ünneplésének hiánya fogja meg a szívünket! Ennek ellenére, add, hogy hálásak legyünk a számtalan, zavartalan ünneplés lehetőségért, amiben részünk lehetett és segíts, hogy megérezzük, mennyi mindenért töltheti be, ma is a szívünket az ünnepi öröm! Légy segítségükre, hogy mindez biztasson, erősítsen a bizonytalanságban, és felkészítsen arra az örömre, amikor majd együtt örvendezhetünk a te házadban!

Légy segítségül, hogy a hűségedről való bizonyságtétel szavai soha ne halkuljanak el ajkainkon, de a hozzád való ragaszkodásunk ne csak megszokás, ne elfogult vakbuzgóság, hanem igazi, megismert szereteteden alapuló bizalom legyen! Hiszen, te arra hívsz Jézus szavaival és példájával is, hogy az elvakultság helyett tiszta látással és értelemmel, elfogultság helyett tiszta és nyitott szívvel igyekezzünk a világ megértésére! 

Köszönjük, hogy velünk vagy, segítségünkre vagy keresésünkben, akár az igazság csíráit, akár a boldogság magvait keressük és megmutatod, hogy mindaz, amit mi messzi távolba kémlelő tekintettel keresünk, az körülvesz, átitatja életünket!

Kérünk oltalmazz meg minket, családtagjainkat, szeretteinket, azokat, akiket már oly régóta nem ölelhettünk át! Légy kegyelmes azokhoz, akik a próbatételek, a betegség, a gyász nehéz pillanatait élik meg! Oltalmazd gyermekeink és ifjaink életét, segítsd őket az önállóságra való felkészülésükben, hogy nap mint nap gyarapodjanak lélekben, értelemben és bölcsességben!

Áldásoddal erősítsd, sokszorozd meg a jóban munkálkodók cselekedeteit, hogy általa a kevés, amit megtehetünk, bőséges gyümölcsöt termővé váljon! Sok mindenhez kevés a mi erőnk, de a te jóságodnak, áldó szeretetednek nincs határa!

Óvj meg minket a veszedelmektől, akár kívülről, akár belülről támadnak ránk! Fékezd meg bennünk és velünk szemben a gonosz minden erejét és add, hogy csak az juthasson el szívünkhöz és az származhasson belőle, ami igazán méltó gyermekeid, lelkeddel átitatott lényéhez!

Oltalmazd, gyarapítsd, vidd előbbre életünket, erősítsd közösségeinket, jóságoddal és kegyelmeddel öleld át gyermekeid életét, a teremtett világot! 

Ámen!

Számtalan háztartási eszközünk, használati tárgyunk van, amely önmagában többféle funkcióval is bír. Megvásárlásukkor, sok esetben alapvető szempont az, hogy úgymond „minél több mindent tudjon”. Pedig lehet, hogy a gyakorlatban ezeknek a sokféle funkcióknak nagyobb részét egyáltalán nem használjuk. Mosógépünk legalább egy tucat mosási program szerint képes működni, de ennek ellenére, a legtöbb alkalommal, mindenre a legkézenfekvőbb, legoptimálisabb, egy-két, jól bevált mosási programot használunk, mert ez teljesen megfelel a célnak. De van olyan helyzet is, amikor eszközeink sokkal többre képesek, mint amire mi felhasználjuk, sokkal több hasznukat vehetnénk, mint amennyit a javunkra fordítunk. Adott esetben, egy általunk megvásárolt, magasabb kategóriás termék teljesítményének csak töredékét használjuk csak ki, talán azért, mert a nem a szükségeink szerint, hanem csak az éppen divatos szokás szerinti termékek közül választottuk, amit a haszonelvű kereskedelem, fenntartás nélkül elad, anélkül, hogy érdekelné, hogy mi az ami a mi céljainknak a leginkább megfelel. Így leszünk például csúcskategóriás, nagy teljesítményű számítógép, okostelefon tulajdonosává, holott, lehet, hogy nekünk csak a legalapvetőbb funkcióira lenne szükségünk. Így a sokkal többre képes eszközeink mindig csak alapjáraton, takaréklángon működnek és úgy évülnek el, hogy még csak próbára se tettük képességeiket. De önmagunkkal is hasonló helyzetben vagyunk. A mai ember lassan a legalapvetőbb funkciók végzésére, megélésére szorítkozik, egyre kevésbé törekszik arra, hogy minél többet hozzon ki magából. Képességeit lassan átruházza másokra, élete kérdéseiben átengedi a terepet másoknak. Sok-sok kérdésben kívülálló szakemberekre bízza sorsát. Pedig sok mindenre maga is képes lenne. A régóta betegségben szenvedő asszony, a kudarcot vallott, hivatalos orvosi kezelések mellett, szinte szégyenli azt, hogy a babonásnak tűnő hit erejével próbálja megoldani nehéz helyzetét. Talán még magyarázhatná egyszerűen a Jézus rendkívüli erejével a gyógyulást, megerősödve abban, hogy mégis csak valaki más gyógyította meg. Éppen ezért csodálatos Jézus megerősítése: a te hited tartott meg! Végre sikerült magadban mozgósítanod azt a valamit, ami hozzásegített a kívánt változáshoz, gyógyuláshoz. Tanítványait is gyakran biztatja ennek a bennük lévő erőnek a mozgósítására, mellyel Jézus szerint akár hegyek is megmozgathatók. Melynek ő, maga a csodálatos példája. Mellette értjük meg igazán, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint amit magunkról gondolunk, vagy amit rólunk akar elhitetni a spiritualitástól egyre inkább távolodni akaró világ.

Jó volt az elmúlt időszakban annak a szikráit látni, hogy sokkal inkább tudtunk magunk felé fordulni, önmagunkat, a sokszor rejtve maradt energiáinkat, tálentumainkat felfedezni. Lehet, hogy észre sem vettük, de ennek lehet a jele egy, talán kicsit tippadtra, kicsit sósra, vagy sótlanra sikerült, de általunk megsütött kenyér, egy szakember igénybevétele nélkül összebarkácsolt kis bútordarab, vagy bármi más, ami jelzi, hogy felfedeztük magunkban a több lehetőségét. Ezt a lángot kellene tovább vinni, hogy az okkal bennünk lévő, vagy a bizonytalanság, a zűrzavaros információk által keltett félelmek, aggodalmak feloldódjanak és visszanyerjük Jézus által a hitnek, önmagunkra is jótékony hatású erejét. Mert hiába öltünk maszkot, védőruhát, hiába ültetik el bennünk a félelem vagy a rettegés magvait, minden bajjal szemben való erősebb védelmet jelenthet az, ha a hitünk erős és általa az életünk rendben van. Sok szakember háttérbe szorított véleménye, javaslata a betegséggel szemben való védekezésnek az a lehetősége, hogy minél inkább megerősítsük szervezetünket, ez által védekező képességünket. Jézus tanácsa pedig az, hogy a bennünk lévő több, a lélek erejének mozgósításával koronázzuk meg azt. Hogy életünk ne csak takaréklángon, hanem teljes erejében lobogjon!