Szeretnéd tudni, hogy ki vagyok,

valójában milyen is vagyok,

házad mellett kopogok,

és mint a láng, tüzelek,

én szárnyalok, libegek,

szeretem a szelet, 

elhagyom a levelet,

malom a liget,

a libbenő szövetet,

amit a természet tereget,

min jól látszik az erezet?

 

Leszek én a suhanás,

de még csak zuhanás,

mozgásom, mint kerengés,

a múltba visszamerengés,

lehet, hogy azt hazudod,

szerintem azt, hogy elfeledted,

de én döntök feletted,

de én elrepülök feletted,

 

megmutatom szárnyaimat,

az éles kardokat,

melyek szaggatják az eget:

és hazugságodat,

azután már tudod,

bizonyára már tudod,

én az vagyok,

aki gyerekkorodban

egyedül hagyott.

Én te, mi és ők vagyok,

Mindenkinél ott kopogok.

Én a szerelemben tüzelek,

A mindennapokban libegek.

Én vagyok minden finom szelet,

Én írok a lapra búcsúlevelet,

Én okozok minden leget. 

Felépítek minden szövetet,

Amit aztán a halál kitereget,

És elzárja a vért az erezetben.

 

Én okozom neked a suhanást,

És ugyanakkor a zuhanást,

Ez egy végtelen kerengés,

Nem ér semmit a visszamerengés.

Magadnak azt hazudod,

A rossz dolgokat elfeledted,

De azok ott lesznek feletted.

Én viszlek a szárnyaimon,

És felnyársallak kardomon.

 

Odaígérem neked az eget,

De te jól tudod hazugságomat.

 

Én a halál vagyok, tudod,

Mindennek a vége vagyok, tudod,

Pontosan az vagyok,

Akitől rettegtél gyerekkorodban,

És ez téged soha el nem hagyott.

miféle pici szellem vagyok,

ki nyílászáródon kopogok,

és akárcsak a lomb, tüzelek,

emellett libbenek-dülöngélek-libegek

és igába szorítom a szelet,

és lebegtetem a levelet,

összezavarom a leget,

én azt a halkan fújó szövetet

melyet a pirkadat tereget

amin pislan az erezet?

 

Én vagyok a létező suhanás,

Én vagyok a létező zuhanás,

libbenés vagyok, keringés,

zaj és visszamerengés,

afelől, melyről azt hazudod,

melyről nem az igazat állítod, miszerint elfeledted

de én felcsendülök feletted,

de én átmegyek feletted,

 

Felcsillantom szárnyaimat,

a féányesen villanó kardomat,

amik átvésik az eget,

mi több, a hazugságodat,

innentől  immár tudod,

onnantól egyből tudod

miként én az őrszemed vagyok,

amely személy gyerekkorodban

aszerint egyedül hagyott.

elmondom most ki is vagyok,

minden házhoz bekopogok,

csak úgy, mint a kályha tüzelek,

mint forró ……. libegek,

és támasztom a szelet,

hogy mikor kinyitsz egy levelet,

megmozgassam ott a leget,

s a felakasztott szövetet, mit a szomszédod 

tereget, hisz én lennék az erezet.

 

De lehetek még suhanás,

vagy mértéktelen zuhanás,

miből már nem lesz csak kerengés,

és jön a visszamerengés,,

hogyha mégis azt hazudod, hogy ezt immár elfeledted,

akkor egy hang szól feletted,

mely mint szélvész fut feletted,

 

Kiengedem szárnyaimat,

az ezüst kardokat,

mik felvágják az eget,

mert hazugságodat, úgyis megtudod,

és azt is megtudod,

hogy mégis ki vagyok,

az, ki gyerekkorodban
bármikor ott hagyott