Magyarország érseke, Bakócz Tamás éppen azokban a hetekben (április 16-án) hirdette ki a pápai bullát, mely által X. Leó pápa keresztes hadjáratba hívta a népet, bűnbocsánatot és örök túlvilági boldogságot ígérve a török ellen harcolóknak. 

A magyar nemesek nem örültek a pápai bullának, mert a tavaszi és nyári munkák idején szükségük volt a jobbágyokra. A hadsereg parancsnokságát egyetlen főúr sem vállalta. Végül az érsek engedve a parasztok kérésének, Dózsát tette meg a keresztesek vezérének. Ünnepélyes keretek közt április 24-én, Szent György-ünnepén vette át Dózsa a vezérséget, amikor az érsek kezébe adta azt a nagy vörös kereszttel ékesített zászlót, melyet Rómában maga a pápa áldott meg.

A döntés jónak tűnt, mivel Dózsa profi katona, gyakorlott lovastiszt és bátor harcos volt, aki tekintélyt is tudott szerezni seregében. Ami a természetét illeti, igazi katonajellem volt, határozott, egyenes, és amit elvállalt azt teljesíteni akarta

A keresztesek, Nagyszombati Márton szerint: 

„Pajzsot, rettenetes bárdot, sisakot viselének 

Háromnyüstű bőrvértezetet, rudakat, 

Szép ragyogó szablyát és rozsdás szekercét 

S mindent, amivel a népeket ölni szokás.” 

Az otthonról kapott rossz hírek, melyek a hadbavonultak családtagjainak robotoltatásáról szóltak, a keresztes had akadozó élelmezése, s végül Bakócz rendelkezése, mellyel a nemesek tiltakozása miatt betiltotta a toborzást, május 24-én pedig a hadjáratot is, hatalmas felháborodást váltott ki. A keresztes háború parasztháborúvá alakult át és az ország lángba borult. Dózsa megértette a parasztok követeléseit és a felkelők élére állt.

Sikereinek ismeretében váratlan eseménynek számít a temesvári csatavesztés.

Dózsa György és Dózsa Gergely – foglyul ejtése után a vajda serege július 15-én szétverte. A többi hadszíntéren zajló felkeléseket ugyancsak elfojtották és a nemesség a vezetőkön kegyetlen bosszút állt. Közismertté vált Dózsa temesvári kivégzése, melynek körülményeit Taurinus István gyulafehérvári kanonok az 1519-ben kinyomtatott munkájában így írt le: …a hóhér égő botot ad a kezébe és tüzesült koronát helyezett le királyi fejére.”

Tüzes vastrónra ültetése ugyan tévhit, de izzó vaskoronával valóban megkoronázták 

-          1490: Mátyás halála (Bécs

-          törvénytelen fiának (Corvin János) szánta a trónt, ő azonban egyéb címekért és birtokokért cserébe lemondott arról

-          a „jelentkezők” (Habsburg Miksa, Jagelló Ulászló, János Albert) közül az 1490-es rákosi országgyűlés a lengyel Ulászlót választotta magyar királlyá, akihez Beatrix azonnal feleségül ment (bár Ulászló az esketést szándékosan elrontó pap segítségével később felbontatta e frigyet)

-          II. Ulászló (1490-1516) oklevélben erősítette meg megválasztásának feltételeit

-          a főurak hatalma megnőtt uralkodása alatt („Dobzse, dobzse!”), a királyi kincstár pedig kiürült

-          1505: a köznemesség hatására a rákosi országgyűlésen végzést fogadtak el, miszerint idegen uralkodót többé nem választanak magyar királynak („rákosi végzés”)

1506: Ulászló örökösödési szerződést kötött a Habsburgokkal