https://fb.watch/uNqWyatZeD/

Somogyváry Gyula – frontot megjárt katonaként – hitelesen ábrázolja a Rongyos Gárda hősies és vakmerő harcát Nyugat-Magyarországért és Sopronért, valamint a főszereplő, Dersy Géza főhadnagy összekötőtiszt szenvedését és meghasonulását, amiért a kényelmes irodákból (a soproni Széchenyi-palotából) és az antant katonáival körülvéve kell végignéznie az ország megcsonkítását.

De a csörgő telefonok és a nyugtalan antant tisztek folyamatosan a felkelő csapatok támadásáról adnak tájékoztatást, így adva reményt Gézának (és a magyarságnak), hogy talán nincs minden veszve. Bár ebben a közegben nem érezzük át annyira a térképen kitűzött zászlócskák helyzetének súlyát, annál inkább (a regény legizgalmasabb részénél), mikor Dersy egy éjszaka, titokban maga is beáll a Rongyosok közé. Itt már "érzékelhető" a front szele. Hideg éjszaka, zakatoló szív, botladozás a vaksötétben, "dadogó gépfegyverek" és az elszántság, amivel ezek az emberek a hazájukért harcoltak.

Sajnos nem tudok többet mondani erről a regényről. Szeretek ilyen értékes olvasmányokat felfedezni és kontár módon írni róluk. Mert bízom benne, hogy talán felkeltem vele az érdeklődést. Hajrá!

Izgalmasan, mert fejezetről fejezetre mutatja be a különböző próbákat a kezdetektől egészen a premierig. (Ki gondolná, hogy ennyi létezik belőlük?)

Kezdve a díszletállító, az olvasó, a világításpróbánál, a tánc, a mozgás, a verekedés (!), a változás, a hosszú próbán át, a ruha és összpróbán és a megannyi felmerülő problémán keresztül (Pl.: szövegtanulás: a linkek felkutatása és könyörtelen szövegtanulásra ítélése, vagy a díszletesnél könyörögni egy alkalmas súgóhelyért)

Ahogy fogy az idő és közeledik a premier, úgy lesz mindenki egyre kimerültebb és idegesebb (főleg a színészek). De az intézmény szuperhőse, a súgó minden problémát megold/ elsimít/ áthidal és figyelő szeme mindenkin és mindenen ott van, hogy ha baj van, ott legyen a színfalak mögött és segítsen.

A könyv után – úgy gondolom – még nagyobb tisztelet jár a színházban dolgozóknak (is).

<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fivett.kleer%2Fposts%2Fpfbid02WEVmA6X2df9r2jDLAD8eZwaU4nkKL1JbW6giZs2iVg3uyziqmp8BJPpwJCtu5uXAl&show_text=true&width=500" width="500" height="250" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share"></iframe>

Így most volt időm belelapozni a mindenki kedvenc színészéről – Koltai Róbertről – szóló könyvbe.

Valamiért (nekem) olyan szomorúságot áraszt ez a könyv... Talán mert azt látom, hogy a gyerekkoromból olyan jól ismert arc kezd kicsit fáradtabban és szomorkásabban mosolyogni a borítóról...

A történetek, amiket kollégái, ismerősei mesélnek, megőrzik bennünk a rokonszenves, szimpatikus Koltai képet.

Viszont nyugtalanság fogott el, mikor megemlítik a "demencia" szót... és nem is véletlenül. Olyan szerepeket is játszik, amelyben pont ez a betegség áll a középpontban, de mint kiderült az életben is adódtak problémái, sajnos.

Agyvíz-keringési zavart diagnosztizáltak nála. De hál' égnek túl van egy műtéten és már jól van.

(Itt fújtam egy nagyot a megkönnyebbüléstől)

Remélem még sokáig mosolyog ránk a jellemzően féloldalas, kópés mosolyával és varázsol el minket művészetével!!!!

<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fivett.kleer%2Fposts%2Fpfbid02P5AsnauDt9zm8KNXiw4M6B6tg88VFuQsNdkfFSUuwjGAbuSXnmJW4NULF4o3Mvxzl&show_text=true&width=500" width="500" height="250" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share"></iframe>

Idén kicsit másképp rangsoroltam, olyan könyveket is feltüntettem, amelyeket (még) nem fejeztem be, vagy csak bizonyos részeit olvastam.
Most inkább az átadott tudás, információ, hangulat és a belőlük nyert inspiráció volt a fontos számomra.
Szóval 2023-ban ezek a könyvek adták a legtöbbet nekem

10. Vajda József: A kenyér lelke
9. Kertész Balázs: Közgazdaságtan lelkes amatőröknek
8. Longosz: Daphnisz és Khloé
7. Károlyi Csaba: Egy teljes év - Beszélgetések Nádas Péterrel
6. Peter Frankopan: Selyemutak
5. Linn Stromsborg: Soha, soha, soha
4. Jakupcsek Gabriella: A napos B oldal
3. Fekete István: Hú
2. Vajda Pierre: Ripityom
1. Surányi Miklós: Egyedül vagyunk

Kevesebb jelenjen meg

A helyszín egy rendezett, szép kert, melyben az öreg író épp leveleket gereblyézett, amikor a kérdés elhangzott. Jókai abbahagyta a munkát, lassan a kerti szerszámra támaszkodott és szúrós szemmel válaszolt...

Ebben a könyvben Ungvári Tamás így ír a történtekről:

"Herczeg Ferenc kegyelmes úr - Bajor Gizi és a Nemzeti Színház házi szerzője, a tehetséges és szorgalmas verseci sváb és magyar író - Feszty Árpádék műtermében kártyázott hajnalig. A korán kelő Jókai Mór jött le a lakásából egy nyikorgó falépcsőn. Ezt az alkalmat ragadta meg Herczeg, hogy Jókai nagy kortársáról, Petőfiről tudjon meg valamit. "Móric bácsi, milyen volt Petőfi, mint ember?"

A válasz mindkét történetben ugyanolyan vicces és tömör: "szörnyű".

Valamiért eddig úgy éreztem, hogy amit ő képvisel, ahhoz még nem értem meg eléggé, ezért kezdésként az interjúból talán leszűrök valamit arról, milyen író és ember.

Nem is számítottam rá, hogy ennyire tetszeni fog a könyv, Nádas Péter hatalmas koponya, iszonyat mennyiségű tudással és bölcsességgel, aki szinte nem is ebben, a mi általunk ismert világban él, hanem valahonnan a jóval fentebbi szintekről szemlélődik. (Lehet, hogy a halálközeli élménye miatt is, amit szintén megemlít a beszélgetés során) Élmény hallgatni/ olvasni. Szinte minden mondatában kincsre lelek, hol történelmi, hol irodalmi vonatkozásban.

Az Egy teljes évnek köszönhetően fedeztem fel többek között Longosz - Daphnisz és Khloé című, több mint másfél ezer évnél is régebbi regényét, amelyről így szól N.P. : " ...egy mérvadó szerelmi regény. Tényleg arról szól, hogy az ösztönök szintjén miként ismeri fel egyik ember a másikban az egyedül hozzá tartozót."

Miatta tettem kitérőt Mészöly Miklós novellái felé, tudtam meg többet Polcz Alaine-ről vagy Shakespeare- ről. Úgy érzem mintha minden összefüggne mindennel, az én eddigi olvasmányaim az övéivel, a történetei, amelyek kiegészítik az én eddig szerzett élményeimet, a "nemtudásom" és kíváncsiságom az ő ismereteivel, "akárha" a tanítóm lenne a könyv lapjain keresztül.

(Most már az is körvonalazódik, hogy mi lesz a következő olvasmányom tőle )

Ismét egy olyan "gyöngyszemet" találtam, amely nagyon sokat adott számomra.

A történet Vörösről, az elárvult rókakölyökről szól, akit egy vadász fogadott be és nevelt fel. De a vörös bundás nem fogságra ítélt állat, szabadságra vágyik és egy nap megszökik.

Ezután meg kell tanulnia újból alkalmazkodni a természetben, elkerülni az embert (és fegyverét), a vadászat "mesterségét" és olykor a tyúkólak és padlások zárt ajtóin való észrevétlen bejutást, de a (megkötött) kutyák néha szívfájdító tehetetlenségének kihasználását is, melyben egyre ügyesebb és magabiztosabb.

Nagyon tetszett a róka naturalisztikus ábrázolása, nem érez többet, mint ami "szükséges", még a családtagjai elvesztésekor sem, ösztönei és élni akarása viszik tovább az életben.

Szinte vele együtt siklunk az erdő fái között és figyeljük meg a változó évszakokat és hallgatjuk a neszeket, nem hoz-e a szél gyanús, emberi hangokat.

Bámulatos a hasonlóság Karel Novy és Fekete István írásai között. Mindketten jól ismerik, ragadják meg és írják le a legapróbb részletekig a természet szépségeit (amelyet e könyv lapjain a gyönyörű illusztrációk csak még jobban felerősítenek).

Segítségükkel meg tudjuk idézni a múltat, gyerekkorunkat és "beleszagolhatunk" a füstillatú, havas télbe, amely így karácsony közeledtével annyira tud hiányozni.

Idén valamiért sokkal több magyar regényt olvastam, mint korábban, de egyáltalán nem bántam meg, mert igazi kincsekre leltem közöttük. A teljesség igénye nélkül: Benyák Zoltán - Az utolsó emberig, Szlavicsek Judit - Hullámsír, Cserna-Szabó András -Sömmi, Kovács Krisztián - Hiányzó történetek, és persze a nagy klasszikusok sem hiányozhatnak a felsorolásból, Krúdy, Karinthy vagy Jókai.

És most Boros Botond Markolábjával egészült ki ez a lista.

Önmagában a téma és a cím is egyből felkeltette az érdeklődésem, és a borító is hűen visszaadja a sötét és melankolikus hangulatot, amelyet az író olyan jól kifejez, hogy az olvasó ott érzi magát a rideg, kiegyezést követő időkben, az Osztrák-Magyar Monarchia egy eldugott szegletében.

A történet főszereplője Beretvás József csendbiztos, aki a betyárokkal és a saját démonaival küzd, majd később ezeknél is sokkal sötétebb ügybe keveredik. Rejtélyes eltűnések és kannibál bűncselekmények után kezd nyomozni, eközben a babonás falusi emberek pedig a Markoláb nevű, félig ember, félig farkas gonosztevőről suttognak, aki áldozatait a lápba csalja.

Imádtam ezt a történetet, annak ellenére, hogy végtelenül szomorú és szívfacsaró volt, ahogy közelebb jutottam a Markoláb titkainak megismeréséhez. Mégis megérte, mert még egy-két napig biztos "benne élek" és emésztem a borongós Monarchia korabeli hangulatot és benyomásokat.

Az ember könyve nagyon is ilyen!!! Az író stílusosan, érthetően és kellően poénosan (néhol hangosan felröhögtem) magyaráz biológiáról, az emberi evolúcióról, antropológiáról, érdekes kísérletekről és teszi fel a kérdést, hogy mitől ember az ember?

KELL a polcra!