Igiena

Egyszer volt, holt nem volt, egy szép, tiszta, fehér fürdőszoba, ahová délelőtt besütött a Nap, és a rózsaszín, virágmintás függöny mintáit a csempe fehér falára vetítette. Ez a vetített kép néha hullámzani kezdett, amikor a szellő meglibbentette a függönyt, és üde, finom virágillatot sodort a kert rózsabokrai felől.
Ebben a finom, lágy, délelőtti fényben sütkérezett a pipereszappan, a krémszappan, és a folyékony szappan. Épp elég kényelmesen elfértek volna a mosdó peremén, a csap mellett, ők azonban megállás nélkül dicsekedtek, perlekedtek, egymást túllicitálva:
- Én vagyok a legfontosabb! – állította a pipereszappan. – Megtisztítom az emberek kezét a durva szennyeződésektől, zsírtól, olajtól, prézli maradéktól, vagy a csoki szétkenődő nyomaitól.
- Csak szeretnél – replikázott a krémszappan. – Én gyengéden óvóm is a bőrüket, szép, színes vagyok, és finom illatom van!
- És kicsúszol az emberek kezéből! – vágta rá azon nyomban a folyékony szappan. – Én is képes vagyok mindezekre a dolgokra, ráadásul még lágyabb és kíméletesebb vagyok, nem szárítom ki a bőrüket, és sokkal elomlóbb illatom van! Nem csúszkálok ide-oda, nagyon praktikus flakonban lakom, és nem oldódom fel a vízzel, az emberek csak annyit használnak belőlem, amennyi szükséges, és így sokkal tovább tartok! Nem kétséges, hogy én vagyok a legfontosabb!
- Hogy ezek milyen ostobák! – morogta a mosdó alatti polcon a mosópor. – Azt hiszik, nélkülük megállna az élet!
- Miért, talán nem? – ugrott egyet a szappantartóban a pipereszappan, s hetykén rázta le magáról a vízcseppeket. Nem szerette volna ugyanis, ha elolvad, és túl sok kárba vész belőle. – Mivel mosnának kezet az emberek, ha mi nem lennénk? Mindig piszkosak lennének, és csak úgy hemzsegne a kezükön-arcukon a sok baktérium… brrr!
- Van ebben igazság – kelt a szappanok védelmére a folttisztító. – Nélkülem a mosott ruhák foltosak maradnának, nélküled még koszosak is! – és a mosópor felé intett, csípőre tett karjával.
- Mondom, hogy ostobák vagytok! – bosszankodott a mosópor. – Azt gondoljátok, hogy régen nem mosakodtak, mostak az emberek? Hogy mindig volt mosógép, szárítógép és centrifuga? – kis szünetet tartott, a szappanok és a folttisztító pedig kíváncsian várta a folytatást. – Megsúgom hát, régen még áram sem volt; márpedig ezek a háztartási gépek mind árammal működnek. Az emberek lúggal, kőporral mostak, a szappant pedig főzték, fahamuból, zsírokból, olajokból, faggyúból, és sem szép színük, sem jó illatuk nem volt. Nem is ez volt a céljuk: hanem, hogy tisztítsanak. A színük sötét, sárgás-barnás volt, az érintésük durva. Mosógép helyett pedig fateknőt használtak, vagy csak kivájt, legyalult fatörzset, a piszkos ruhákat recés fatáblához dörzsölték, és durva kefével, vagy kézzel igyekezetek tisztára sikálni. Még régebben folyó, vagy patak partjához jártak a nők mosni – és ez még ma is így van némely helyeken, ahol nincs áram, s az emberek a szabadban élik le az életük jelentős részét. Nos, régen a kövekhez csapkodták a ruhákat egészen addig, míg a szennyeződés le nem ázott róluk, és tiszták nem lettek. Elgondolhatjátok, régen milyen nehéz és fáradtságos munka volt a mosás! Milyen egyhangú a tisztálkodás! Ti itt folyamatosan civakodtok, lennétek inkább büszkék, hogy ilyen bő választékot nyújtotok az embereknek, s jelentősen megkönnyítitek, jobbá és szebbé, kényelmesebbé teszitek az életüket!
A szappanok megszégyenülten hallgattak, s amikor belépett a fürdőszobába Andráska, hogy ebéd előtt kezet mosson, büszkén kínálták magukat használatra.
Itt a vége, fuss el véle… ugye te is mostál kezet evés előtt?